Őrizetbe vették a szegedi halálesetek gyanúsítottait
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt.
A szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja. Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erdős területen történt. A telket a holttest felfedezését követően szalagokkal zárták körbe a rendőrök, a tetthely fölé a vasárnap délutáni szemerkélő esőben sátrat emeltek, ahol fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak.
A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.
(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: 168.hu/Merész Márton.)