Orbánnak fel kellene hagynia azzal, hogy ártatlan üldözöttként állítja be magát

Német és osztrák lapok is beszámoltak az Európai Parlament szerdai brüsszeli ülésén Orbán Viktorral folytatott vitáról, valamint az Európai Bizottság által a CEU-törvény miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásról.

2017. április 27., 11:30

A Cottbusban megjelenő Lausitzer Rundschau megállapítja: a hegyek vajúdtak, és egeret – mármint kötelezettségszegési eljárást – szültek. Az Európai Bizottság most sem volt képes arra, hogy legalább sárga lapot mutasson fel Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, és a jogállamiság ügyében indítson eljárást. Itt a legfőbb ideje, hogy az Európai Néppárt cselekedjen az Orbán vezette Fideszhez való viszonyát illetően. A cottbusi lap kommentátorát keserűséggel tölti el, hogy a magyar kormányfő ismét azzal mehetett haza, hogy semmi komoly dolog nem történhet vele.

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A Mannheimer Morgen szerint az európai országok közösségének Magyarországgal kapcsolatban végig kellene vinnie azt, amit elkezdett: nem szabad hagynia, hogy Orbán Viktor cselekvőképtelenné tegye a nem kormányzati szervezeteket, emberhez méltatlan körülmények közé szorítsa a menekülteket, diszkriminálja a kisebbségeket.

A Koblenzben megjelenő Rhein-Zeitung úgy fogalmaz, hogy az uniónak meg kell vonnia a táplálékot a hataloméhes budapesti kormányfőtől.

A nemzetközi médiavilágban is jegyzett Münchner Merkur szintén ír Magyarországról. Ismerteti a Riporterek határok nélkül szervezet legfrissebb jelentését, amely szerint Magyarország a sajtószabadság-ranglista 71. helyére csúszott le, Niger és Mongólia mellé. Orbán Viktornak ezért fel kellene hagynia azzal, hogy ártatlan üldözöttként állítja be magát Brüsszelben – véli kommentárjában az egyébként erősen konzervatív müncheni lap főszerkesztője, Georg Anastasiadis.

A tegnapi brüsszeli uniós vita szombaton az Európai Néppárton, vagyis a Fidesz pártcsaládján belül folytatódik. Többen javasolták, hogy függessze fel a Néppárt a Fidesz tagságát. Az osztrák sajtó – így a Die Presse saját beszámolójában, valamint a Der Standard az APA hírügynökség jelentése alapján – azt írja, hogy az uniós körökben kimagasló tekintélynek örvendő Othmar Karas, aki az Európai Parlament néppárti frakciójában az osztrák képviselőcsoportot vezeti, támogatná a Fidesz tagsági jogainak felfüggesztésére irányuló eljárás megindítását. Karas üdvözölte az Európai Bizottság által a magyar kormány ellen indított kötelezettségszegési eljárást. Szerinte nem csupán a CEU ellehetetlenítésére irányuló törvény, illetve az Állítsuk meg Brüsszelt! nemzeti konzultációs kérdéssor tartalma botrányos, hanem az is, hogy Orbán Viktor gratulált Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek az alkotmány megváltoztatásáról szóló, sikeres népszavazáshoz.

(Klubrádió / Kárpáti János)