Orbánisztán Zürichből nézve

Magyarország kapcsán a kiindulópont az, hogy jó három éve Orbán Viktor nekilátott, hogy átfogó reformokat vigyen keresztül, megszabadítsa a posztkommunista maradványoktól, és saját elképzeléseinek megfelelően nemzeti-keresztény alapokon megújítsa az országot, miután szerinte azt teljesen szétverték a szocialisták. A rendszerváltás eredményeit csak dicsérni lehet a régióban, ám a folyamat még most sem zárult le. A totalitárius hatalom mély nyomai még sokak fejében megtalálhatók. Így ezek az államok hangsúlyozzák szuverenitásukat, és időnként izgatottan reagálnak a nyugati gyámkodásra. Mindez a történelmi tapasztalatok miatt érthető, mint ahogy az is, hogy pl. Magyarországon visszanyúlnak a nemzeti hagyományokhoz.

A politika és a gazdaság szorosan összefonódik, ami szintén súlyos hagyaték. Sok helyen még ma is kliensek és kétes oligarchiák mozgatják a szálakat. A korrupció mindenütt jelen van. És időről időre felbukkannak mifelénk olyan politikusok, akik nehezen értik meg a hatalommegosztás elvét. Az igazságszolgáltatást pl. az érdekérvényesítés eszközének tekintik. Ha egyszer hatalomra jutnak, megpróbálják bebetonozni magukat. Mások a párt érdekeit az egész nemzet érdekeinek minősítik. A politikai ellenfelet az állam ellenségeként bélyegzik meg. A következmény pedig az, hogy a politikai rendkívül konfrontatív lesz. A történelem hozzájárulhat a megértéshez, ám nem szabad arra szolgálnia, hogy a demokratikus hiányosságot rajta keresztül igazolják vagy bagatellizálják. Ezeket az országokat aszerint kell megítélni, hogy tartják-e magukat az uniós játékszabályokhoz. Az EU többször is világossá tette, hogy a politikai törekvések nem jogosítanak fel a jogállamiság megsértésére. Mindent egybevéve azonban Keleten a demokratikus alapok elég stabilak ahhoz, hogy rendreutasítsák az autoriter hajlamú, hataloméhes politikusokat, és megakadályozzák, hogy az államok visszaessenek a régi időkbe.