Orbán Viktor végtelen sorosozásba fogott saját, azaz Mészáros Lőrinc tévéjében
A szabadság kérdését érinti az Európai Unióban jelenleg folyó vita, amely arról szól, hogy mindenkinek kötelezően bevándorlóországgá kell-e alakulnia, vagy van szuverenitásuk a tagállamoknak, hogy nemet mondjanak erre a jövőre – közölte Orbán Viktor az Echo TV-ben. A kormányfő a papíron Mészáros Lőrinc gázszerelő-felcsúti polgármester tulajdonában álló televíziócsatornának azt állította: Magyarország még 2013 előtt az összes, demokráciával összefüggő vitakérdést rendezte az unióval, tehát magyar demokráciavita nincs Brüsszellel, az Európai Parlament (EP) támadja Magyarországot ezzel az ürüggyel.
Orbán nyilván ekként szándékozott reagálni az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről délelőtt tartott meghallgatásról. Szerinte „a brüsszeli gépezetnek” az EP a leginkább politikailag motivált része. Ha Magyarországon olyasmi történik, ami nagyhatalmak, nagy cégek vagy nagy emberek érdekét sérti, az EP az első, amelyik „ugrik, és megtámadja hazánkat”.
Arra a felvetésre, hogy három kérdésben az Európai Bíróságon perli be az Európai Bizottság a magyar államot uniós jogsértés miatt (az állami médiában mindezt „citálásnak” nevezték), Orbán Viktor azt válaszolta, törődni kell ezzel, és meggyőző erővel kell bemutatni érveinket. Mint mondta:
az egyetem, az „álcivilek” ügye és a kvóta kérdése is Soros Györgyhöz vezet, akinek az összes problémája elvezet a bevándorlás ügyéhez.
Ezzel szemben valójában, mint megírtuk: az Európai Bírósághoz fordult ma délelőtt az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civiltörvény, a felsőoktatásijogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat, mert az Orbán-kormány egyik ügyben sem volt képes meggyőző jogi érveléssel eloszlatni az uniós szintű jogsértésekről megfogalmazott aggályokat.
Miközben pedig az Európai Bizottság bejelentette e döntését, egy csaknem háromórás meghallgatást tartottak az EP-ben, amelyen természetesen a magyar kormány képviseletében Szijjártó Péter, valamint a többek között fideszes politikusok jogi képviseletét ellátó szakértő is kifejthette álláspontját.