Orbán Viktor válthat még elnyomóbb tempóra – Miklósi Zoltán: Egy választási vereség megbéníthatná a Fideszt
– A Fidesznek már régóta nincs többségi támogatottsága a társadalomban. A választás egyik valószínű kimenete ennek ellenére, hogy a kormánypárt újra nyer. Van annak jelentősége, hogy a választási rendszer miatt egy kisebbség szavaz esetleg teljhatalmat annak a Fidesznek, amelyet a többség morálisan már nem fogad el?
– Nem jelentene újdonságot, ha ez így lenne, mert 2014-ben is ez volt a helyzet.
– És 2014-hez képest van változás a Fidesz megítélésében?
– Szerintem ezt most még nem tudjuk megmondani. Az év végi számok alapján úgy nézett ki, hogy talán még erősebb is, mint akkor. Úgy tűnt, akkor voltak a csúcson. Amióta elkezdődött a tényleges kampány, vagy stagnálnak, vagy inkább egy kicsit gyengülnek, de nem tudjuk, hogy az utóbbi hetek turbulenciája mit okoz. Arra számítok, hogy a listán körülbelül ugyanúgy fog a Fidesz szerepelni, ahogy 2014-ben. A változás az, hogy az Orbán-ellenes szavazók most sokkal Orbán-ellenesebbek, mint négy évvel ezelőtt voltak. A Fidesz-tábor mintha külön világban élne a társadalom többi részétől, de nem lenne szerencsés zárványhoz hasonlítani őket, mert ahhoz túl sok emberről van szó. A változás érzékelhető az átszavazási hajlandóságon is, ami most nagyobb mindkét irányban, bár, sajnos, inkább a baloldali szavazók szavaznának át a Jobbikra. A fordítottját még nemigen tesztelték. De hogy az eredeti kérdéséhez visszatérjek: fontos tisztázni, minek a többségéről és minek a kisebbségéről beszélünk. Lehet beszélni az összes választásra jogosultról, valamint azokról, akik ténylegesen szavaznak. Szerintem ez utóbbiakról érdemes beszélni, a nem szavazókról nagyon keveset tudunk. Nem tudjuk, milyenek a politikai preferenciáik, ahogy azt sem, hogy a rezsim ellen vagy mellette állnak. A Fidesz-tábor az aktív szavazókon belül van. Ki lehet abból indulni, hogy túlmérik a Fideszt, de jobb, ha tudjuk, ez a pontatlanság néhány százaléknál nem több. Ha azt látjuk az utolsó héten, hogy 45 és 50 százalék közöttire mérik a közvélemény-kutatók, akkor érdemes abból az eredményből kiindulni.
– Mi történne kétharmad esetén?
– Kétharmados Fidesz-győzelem esetén rendszerszintű dolgokat már nem nagyon csinálnak. 2015. február óta nincsen kétharmada a Fidesznek, és ez nem nagyon látszott meg a hatalomgyakorlásában. Elég csak a plakáttörvényre gondolni: ami nagyon kellett nekik, azt átverték feles törvénnyel, nyilvánvalóan Alaptörvényt sértve. Sokat elárul az Alkotmánybíróságról, hogy egy ilyen fontos és egyértelmű ügyben még mindig nem hoztak döntést. Az olyan egyedi aljasságokhoz, mint a Stop, Soros!, kell ugyan a kétharmad, de az most inkább a szimbolikus hadviselés része. A Fidesz és Orbán Viktor hatalomhoz való viszonyából kiindulva azt gondolom, az sem intené őket konszolidációra, ha elvesztenék a kétharmadot. Ugyanakkor 2014-ben még elgondolhatatlan volt a baloldal és a Jobbik bármilyen együttműködése, mára ez állandó beszédtéma. Még négy év Fidesz-hatalom könnyen megteremtené ennek az érzelmi és politikai alapjait, ezt Orbán is tudja, és ez váratlan dolgokra késztetheti. Az autokratikus hatalomgyakorlás keretei készen állnak, ehhez nincsen szüksége kétharmadra, de ezen belül válthat elnyomóbb tempóra.
– Még ha nincs is kétharmad, tekinthető-e egy Fidesz-újrázás ellenzéki kudarcnak? Vagy a kétharmad esetleges elveszítése akkora megrázkódtatást jelentene a kormánypártnak, ami azt üzenné, hogy a vég kezdeteinél tart?
– A konkrét számokon nagyon sok múlik. Ha a Fidesz nem sokkal az ötven százalék fölött lenne, akkor az üzenet az, hogy túl vannak a csúcson, és folytatódhat a lemorzsolódás. Ez hatna a különböző társadalmi szereplőkre is, akik így bátrabban kezdenének a jövőre gondolni. Felmerülhet bennük, nem biztos, hogy örökké tart ez a rendszer. Így nem biztos, hogy mindenben igazodni akarnának, ami önbeteljesítő folyamatot indíthatna el. A kétharmados győzelemnek épp az lenne a legfontosabb következménye, hogy sokan úgy éreznék, ezek most a nyakunkon ülnek majd húsz évig, és ehhez kell alkalmazkodnia mindenkinek, azoknak is, akik eddig még nem tették, például a nagyobb egyetemek, a kulturális életben megtalálható szigetek vagy a még létező független média. De akárhogyan is, a Fidesz nem fogja könnyen adni. A miniszterelnök március 15-i beszédéből kiérezhető, hogy Orbán Viktort meglegyintette a választás bizonytalan kimenetele, és ez a lehetőség fenyegetőzést váltott ki belőle. Képzeljük el, hogy mi lesz akkor, ha ténylegesen veszélyben érzi a hatalmát! Az ellenzék pedig magasra tette magának a lécet azzal, hogy azt mondták, nyerhető a választás. Ha nem sikerülne, el kell majd magyarázniuk, hogy ilyen nyolc év után a Fidesz harmadszor is nyer. Persze lehet mondani, hogy ez csak a választási rendszer egyenlőtlenségének következménye, de ez nem magyarázat arra, hogy nem végeztek elég jó munkát. Nem mondták el például, hogy mit és miért csinálnak egy olyan rendszerben, amit egyébként illegitimnek tartanak.
– Ha valami csoda folytán úgy jön ki, hogy a Fidesz kisebbsége kerül, akkor önmagában sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem tud kormányt alakítani. Egy ilyen elegy tudna közösen kormányozni? Mert ha nem, akkor e kampánynak semmi értelme nincs.
– Jogos felvetés. De talán áthidalhatók a különbségek. Németországban a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták és időnként a zöldek képesek együtt kormányozni. Erről szól a politika, az elfogadható kompromisszumokról. De Magyarországon az ellenzéki pártok nincsenek összeszokva, hiányoznak a párbeszédnek, a kompromisszumoknak a gyakorlatai. Pedig ez lenne a koalíciós kormányzás minimális feltétele. Nem akarok túlságosan idealisztikus képet festeni más országokról, de a párbeszéd kultúrájába bele kell tanulni.
– Egy ilyen gyönge többségű ellenzék esetleges kompromisszumra képtelen vergődése nem azt jelezné a választóknak, hogy ennél még a Fidesz is jobb volt?
– Ezt a lehetőséget nem lehet kizárni. Kétségtelen, ha úgy kezdenének a koalíciós tárgyalásokba, ahogy most a visszalépésekről szóló megbeszéléseket csinálják, akkor ez igen valószínű. De azért más is kijöhetne ebből. Szerintem a legjobb kimenetel az lenne, ha egy évük lenne a pártoknak arra, hogy helyretegyék a választási törvényt, és aztán ki lehetne írni új választásokat.
– Egy ilyen esetben viszont azzal is meg kellene küzdeniük, hogy Áder János államfő aláír-e nekik bármit is, hogy Matolcsy György jegybankelnök nem teszi-e szándékosan tönkre a gazdaságot, és sorolhatnám a kulcsintézmények élén a NER által hátrahagyott fideszes vezetőket.
– Igen, de nem szabad lebecsülni annak jelentőségét, hogy egy megnyert választás után a mostani ellenzék mégiscsak rengeteg dologhoz férne hozzá kormányon. Egy bukott Fideszre nagyon rosszul hatnának az egymás után felszínre kerülő ügyek, és a párt bénultsági állapotba kerülhetne. Hiszen amiket az elmúlt hetekben látunk, nyilvánvalóan csak töredéke annak, ami valójában folyik. Ha Szabó Zsolt államtitkárnak egy offshore bankszámlán 1,2 milliárd forintja van, akkor képzeljük el, hogy az igazi nagyvadaknak mekkora számláik lehetnek. A Fidesz annak ellenére is amortizálódhat egy ilyen időszakban, hogy bizonyosan elég sokat tartalékolt ahhoz, hogy az egész média-ökoszisztémáját tovább működtethesse. Az elképzelhető legkedvezőbb és a realitásokhoz még közel eső forgatókönyv, hogy az ellenzék kormányra kerülve megegyezik egy rögzített időtartamú átmenetben. Közös érdekük, hogy ez az időszak ne roncsderbi legyen.
– Abban a nem túl valószínű helyzetben, hogy kisebbségbe kerül a Fidesz, a második legnagyobb párt valószínűleg a Jobbik lenne. Vona Gábort kormányfővé szavaznák a demokratikus pártok?
– A listán, meglehet, a Jobbik kapja majd a legtöbb ellenzéki szavazatot, de nem biztos, hogy az övé lesz a legnagyobb frakció. A reálisan megnyerhető körzetek több mint a fele Budapesten van, ahol a Jobbik biztosan nem szerepel jól.
– Én nem látom, hogy kit szavaznának meg miniszterelnöknek.
– Szerintem egy ilyen – hangsúlyozom: elképzelt – helyzetben mondjuk Bod Péter Ákost kérnék fel, ő pártonkívüli, s talán mindenkinek elfogadható. Még nemzetközileg is eladható lenne, és egy kicsit legitimálná a Jobbikot is a külvilág számára, ha nem Vonát nyomnák előre.
– Hogyan vélekedik arról, hogy új szereplők léptek be a többpártrendszer struktúrájába? Mintha a pártok nem végeznék a munkájukat elég jól, ezért részben a választók nyomására kialakultak olyan szervezetek, amelyek megpróbálják befolyásolni a választásokat. Úton-útfélen szembejönnek kutatások arról, ki egy-egy körzet legesélyesebb ellenzéki jelöltje.
– A hódmezővásárhelyi eredmény azt szemléltette, hogy meg lehet verni a Fideszt. Leginkább az szembetűnő, hogy a legtöbb ellenzéki szavazó elsődleges preferenciája az Orbán-kormány leváltása, és csak másodlagos szempontja, hogy a kedvenc pártja győzzön. A legutóbbi kezdeményezésekben az az újdonság, hogy olyan emberek állnak a hátterükben, akik inkább a jobboldalhoz köthetők.
– Hódmezővásárhely felülírta a pártok korábbi stratégiáját?
– Decemberben és januárban mindenki, ha kimondatlanul is, de lefutottnak tekintette a választást, és ebben a helyzetben racionális azt mérlegelni egy ellenzéki szereplőnek, mi az a további cél, ami még elérhető. Például ha nem lehet legyőzni a Fideszt, akkor legalább előzzük meg ellenzéki vetélytársunkat a baloldalon. Ez nem elvetemült gondolat.
– De Hódmezővásárhelyen sokan elmentek a kormányváltó hangulatban lévők közül, és nem szavaztak szét. Ez pedig nélkülözhetetlen a váltáshoz.
– Igen, ez stratégiai váltásra kényszerítette az ellenzéket. Így, bár az ellenzéki pártoknak külön-külön, mindegyiküknek vannak olyan teljesen érthető és jogos szempontjaik, amelyek a nem koordinálás irányába mutatnak, ezeket nehezen képviselhetik nyilvánosan. Viszont tény, hogy az ellenzéki szavazóknak részben mások a prioritásaik, mint az ellenzéki pártoknak.
