Orbán Viktor tudatosan le kívánja bontani a magyar emberek Európába vetett bizalmát
„Görcsbe rándul a demokrata emberek gyomra, ha arra gondol, hogy milyen dúlást végeztek a Fidesz-kormány régi-új tagjai és képviselői az európai intézmények színe előtt az elmúlt napokban” – fogalmazott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője budapesti sajtótájékoztatóján, amelyről a közszolgálati hírügynökség, az MTI valamiért nem számolt be.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a magyar emberek többsége – még a kormánypárti szavazók jelentős része is – pontosan tudja, hogy csak az Európai Unió biztosíthatja gyermekeinknek a biztonságot és a fejlődést, ezért Magyarországot az európai közösségben kell tartani. Éppen ezért – a politikus szerint – az európai fórumokon arrogánsan felszólaló kormánypártiakat nem a választási győzelem utáni gőg táplálta meggondolatlanság, hanem tudatos stratégia vezeti akkor, amikor durván nekitámadnak az európai közösségnek.
„Orbán Viktor tudatosan le kívánja bontani a magyar emberek Európába vetett bizalmát és a saját bűnei miatt várható szankciókat is az Unió magyarellenes támadásaként állítja be” – fogalmazott.
A következő hónapokban súlyos kérdések fognak eldőlni az Európai Unióban, a tagállamoknak a következő években járó források mértékétől, a Magyarország ellen indított 7-es cikkelyes eljárás végkimenetelén át az Európai Unió működésének stratégiai átalakításáig. Magyarország sorsa hosszú évekre eldől ezeknek a kérdéseknek a mentén.
„Hazánk érdekeit most azok képviselik, akik mindent elkövetnek, hogy Magyarországot bent tartsuk az Európai Unióban” – mondta Ujhelyi István, hozzátéve: szemben Orbán hazug propagandájával, Magyarország jövője az európai szövetségi rendszerben van.
Az MSZP EP-képviselője azt is hangsúlyozta, hogy a kormánypropaganda elnyomó fölénye miatt az európai folyamatokkal és azok tétjével a választók többsége nincsen tisztában. Ujhelyi ezért bejelentette, hogy személyes kezdeményezéseként
„európai hazafiakat" fog toborozni a következő időszakban a közösségi felületeken,
hogy legyenek olyan „szószólók", akik eljuttatják az európai ügyeket a magyar emberekhez.
„Az európaiság és a hazafiság nem egymást kizáró, hanem éppen hogy egymást erősítő fogalmak. Százezer ügyvivőt, párthovatartozástól független hírnököt keresek, akik minden egyes településen, kistérségben megosztják – a többek között a Radikális Európai Demokraták mozgalmának szakértői által összegyűjtött – híranyagokat és háttérinformációkat Magyarország és az Európai Unió valós viszonyáról" – jelentette be Ujhelyi. Az MSZP politikusa az ittvagyok@europaihazafiak.hu címen várja az akcióban résztvevők jelentkezését, de építkezésre hívja őket a saját közösségi oldalán külön erre a célra nyitott fórumcsoportban is.