Egymilliárdot kér Orbán Viktortól a bulinegyedben uralkodó állapotok javítására a DK-s kerületi polgármester
Az erzsébetvárosi polgármester kedden levélben fordult a miniszterelnökhöz, azt kérve, hogy a kormány részesítse célzott támogatásban a kerületet, melyet az önkormányzat kizárólag a turizmus okozta problémák kezelésére, illetve a kerületi, és elsősorban a belső erzsébetvárosi lakók életkörülményének javítására fordítana – vette észre a Facebookon a 444.

A területen működő vendéglátóhelyek révén évente több tízmilliárd forint bevétele van az államnak, ebből egymilliárd forintot visszaforgatva is jelentősen lehetne javítani a kerület helyzetén – hívta fel Orbán Viktor figyelmét a DK-s polgármester, aki azt kérte a miniszterelnöktől, hogy jelöljön ki valakit, akivel el lehet kezdeni tárgyalni a kerület jövőjéről.