Várkonyi Andrea nem olyan régen 1 milliárdos osztalékot vett ki a cégéből, most pedig csökkent a vállalkozásnál dolgozók létszáma.
Már Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség, ami egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon.
A következő napok időjárása sem ígér felfrissülést.
Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
2009. december 23., 11:21
Egy nehéz éven túl vagyunk, de a válságon még nem: a gazdasági mutatók jövőre már az ideihez képest javulni fognak, ennek hatását azonban a lakosság leghamarabb 2011-ben, a fellendülés gyorsulásával fogja megérezni. Annak tempóját pedig a világgazdasági trendek mellett a jövendő kormány lépései határozzák majd meg.
2009. december 23., 10:22
Polgárőrök egy aknavető-gránátot őriztek az elmúlt héten a Pest megyei Abonyban, az Abonyt és Kőröstetétlent összekötő forgalmas szakaszon – mondta Kánya Erika polgárőr a .
2009. december 23., 09:21
Kigyulladt egy lakóháza Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon kedden, az esti órákban - tájékoztatta a -t Erdélyi Tibor, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese.
2009. december 23., 08:20
Nyugdíj- és segélyfolyósítás előtt ugrásszerűen megnő a zálogházak forgalma. És az ünnepek közeledtével is – írta a online kiadása.
2009. december 23., 07:37
A polgármester tiszteletdíjának 20 százalékos csökkentéséről döntött kedden a Tolna megyei Mőcsényi képviselő-testülete – írta a online kiadása.
2009. december 23., 04:01
Két férfit gyanúsít a Kisbéri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pénzhamisítással: húszezer forintos bankót gyártottak, de csapnivaló munkát végeztek – írta a .
2009. december 22., 18:25
Két mentőautót is támadás ért kedd délután, az egyiket Abonyban, a másikat Budapest VIII. kerületében rongálták meg - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel.
2009. december 22., 17:41
„Egyre több a bűnöző a rendőrség kötelékében” - állítja a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.
2009. december 22., 16:31
A Fidesz szerint nem az az érdekes, hogyan szivárgott ki az őszödi beszéd, hanem az: hogyan juthatott odáig Magyarország, hogy miniszterelnöke hazugságokról, trükkök százairól, kormánya semmittevéséről beszélhetett a teljes kormánypárti frakció előtt, miközben vulgáris szavakkal illette saját országát.
2009. december 22., 15:18
Eső, zápor, havazás és 5, 10 fok várható
2009. december 22., 14:44
Jelentősen megemelkedett a levegő szennyezettsége az ország számos területén az elmúlt napokban tapasztalható kedvezőtlen meteorológiai helyzet miatt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a forgalmas utak és csomópontok kerülésére kéri a lakosságot, a levegőminőség következő napokban várható javulásáig.
2009. december 22., 14:28
Csökkent az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma az elmúlt héten a védőoltásoknak köszönhetően - közölte az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
2009. december 22., 14:00
Orvvadászokat fogtak el Fejér megyében; a csoport hat tagja haszonszerzés céljából, hosszabb ideje folytatott illegális vadászatot, közülük négyen előzetes letartóztatásban vannak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.
2009. december 22., 13:21
Ellentmondásos hírek jelentek meg ma arról, hogy sztájkolnak-e a postások, avagy mégsem. A munkabeszüntetést a Kézbesítők Szakszervezete kezdeményezte, azért hogy fejenként 100 ezer forintot kaphassanak a postások a vállalat ingatlanjainak értékesítéséből. A Magyar Posta azonban jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még ma bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője.
2009. december 22., 13:03
Húsz olyan "költségvetési trükköt" tartalmaz a jövő évi költségvetést bíráló közgazdászok által készített kiadvány, amely szerintük jelentősen befolyásolják majd a hiány mértékét.
2009. december 22., 11:49
A Transparency International Magyarország (TIM) szerint a korrupció-ellenes törvénycsomag jó lépés, de sok hiba is van benne, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállítása szakmailag elhibázott lépés.