Nem érzik biztonságban magukat a romák

„Egyre több a bűnöző a rendőrség kötelékében” - állítja a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.

2009. december 22., 17:41

Száva Vince szerint ezt akarja megfékezni a jogvédő szervezet és a Magyarországi Kisebbségek Pártja. Ezért nyílt levélben kérték a belügyminisztert és az Országos Rendőr-főkapitányt, hogy vonják felelősségre, és távolítsák el az állományból azokat a rendőröket, akik munkájuk során bűncselekményt vagy szakmai vétséget követtek el.

A panaszlevelek és a lakossági fórumokon elhangzott beszámolók miatt döntött úgy a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, hogy nyílt levelet írnak. Ebben arra kérték a belügyminisztert és az országos rendőr-főkapitányt, hogy vonják felelősségre, és ha kell, távolítsák el a „bűnöző”, illetve szakmai hibákat elkövető rendőröket.

„Számtalan esetben kértek tőlünk segítséget romák azért, mert a rendőrök nem segítenek nekik, legtöbbször a feljelentéseket sem veszik fel, elutasítják, elküldik őket” – állítja Száva Vince.

Az elnök szerint a többség arról panaszkodik, hogy még akkor sem érzik biztonságban magukat, ha a közelükben vannak a rend őrei. „Emlékszünk még arra is, hogy a rendszerváltás időszakában jó pár skinhead is bekerült a rendfenntartók közé, azt viszont nem láttuk, hogy kizárták volna őket a soraikból, illetve, hogy kiszűrnék a felvételnél a szélsőséges nézeteket vallókat” - hangsúlyozta a jogvédő szervezet elnöke.

Mint ahogy arról sem tudnak, hogy felelősségre vonták-e a tatárszentgyörgyi gyilkosságnál helyszínelő rendőröket, akik nem akarták összeszedni a bizonyítékokat, vagy a miskolci rendőrkapitányt a gyűlöletbeszédéért, illetve azt a rendőrt, aki Hatvanban rálőtt egy romára.

Száva Vince a Roma Sajtóközpontnak elmondta, a „bűnöző rendőrök” megállítása mellett a megbékélés lehet az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon végre megnyugodjanak az emberek. A Roma sajtóközpont szerette volna megtudni az Országos Rendőr-főkapitányság álláspontját is az állításpokkal kapcsolatban, de mindeddig nem kaptak választ a kérdéseikre - közölte a sajtóközpont.