Sztrájk, kézbesítetlen levelek, bíróság

Ellentmondásos hírek jelentek meg ma arról, hogy sztájkolnak-e a postások, avagy mégsem. A munkabeszüntetést a Kézbesítők Szakszervezete kezdeményezte, azért hogy fejenként 100 ezer forintot kaphassanak a postások a vállalat ingatlanjainak értékesítéséből. A Magyar Posta azonban jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még ma bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője.

2009. december 22., 13:21

A szóvivő elmondta, a sztrájk leginkább Miskolcot és Szegedet érinti, de az ebből adódó problémákat megoldják, a szolgáltatásokban sehol sincs fennakadás. Tomecskó Tamás beszámolt arról is, hogy az elégséges szolgáltatásokról kedden 10 órára meghirdetett egyeztetésen a Kézbesítők Szakszervezete nem jelent meg.

A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből.

A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.

A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be.

Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodás.

A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására.

A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Lédeczi Lambert, a Kézbesítők Szakszervezetének alelnöke ma napközben a Délmagyar.hu regionális hírportál érdeklődésére elmondta: Szegeden a postai kézbesítők mintegy 80 százaléka nem vette fel a munkát, ez szám szerint körülbelül 80 kézbesítőt jelent.

Az alelnök hozzátette: a sztrájk határozatlan ideig tart, Csongrád megyében Csongrádon is többen csatlakoztak a kézbesítők akciójához.

Tomecskó Tamás Magyar Posta szóvivője az MTI-nek bejelentette, hogy jogalap nélkülinek tekintik a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még kedden bírósághoz fordulnak.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.