Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2009. december 21., 08:19

- A korábbi gyakorlattól eltérően Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke személyesen is részt vett az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) ülésén, ahol állítólag nevesítette azokat, akiket szívesen látna az intézetvezetői pozíciókban, s a testület ennek megfelelően döntött - írta a Népszava, amelyet az MTI szemlézett.

2009. december 21., 07:22

Másfél órás vitára hívja ki Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje Vona Gábort. Az MDF-es politikus a következő üzenetet juttatta el az OS-es keresztül a sajtóhoz.

2009. december 21., 06:20

Egy 50 éves Komárom-Esztergom megyei nő az új típusú influenza első áldozata a Fejér Megyei Szent György Kórházban. Az asszony igazoltan a H1N1 vírussal kapcsolatosan hunyt el szombaton éjszaka a kórház intenzív osztályán - mondta Varga Erika, az ÁNTSZ regionális ügyeletes orvosa.

2009. december 20., 22:58

Kórházba szállították azokat a tizenéveseket, akik alatt beszakadt a Csónakázó-tó jege Kazincbarcikán. Sérüléseik nem életveszélyesek, de lehűltek a fagyos vízben - mondta az MTI-nek Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

2009. december 20., 20:52

Kórházba vittek két rendőrt, aki még vasárnap reggel egy XXI. kerületi épületből mentett ki egy férfit; délután hazaengedték őket - közölte az esti órákban a rendőrség.

2009. december 20., 19:14

Bajnai Gordon, visszatekintve az elmúlt hónapokra, most is úgy látja, ez volt a válságkezelés egyetlen útja; a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjújában arról is beszélt, hogy Magyarország továbbviszi a szlovák nyelvtörvény ügyét minden nemzetközi fórumon. A Fidesz magatartásával kapcsolatban Bajnai azt mondta: elég volt már a parttalan politikai cirkuszból és a cselekvést helyettesítő kommunikációs csatákból. A kormányfő szerint a Fidesz részéről egymásnak teljességgel ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el arról, mit tennének, ha ők kormányoznának.

2009. december 20., 16:21

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációja két egymás utáni napon túllépte a tájékoztatási határértéket - derült ki az önkormányzat lakossági tájékoztató közleményéből, amelyet vasárnap az MTI-hez is eljuttatott Kovács Zoltán kommunikációs tanácsnok. Pénteken a város három, szombaton két mérőállomása mutatta a napi átlagos koncentrációnak - köbméterenként 50 mikrogrammnak - a másfélszeresét, amiről már tájékoztatni kell a lakosságot. Debrecenben a két napon mért legmagasabb érték 87 mikrogramm fölött volt köbméterenként. Szmogriadót akkor kell elrendelni, ha két napon át 100 mikrogrammm/köbméternél magasabb értéket mérnek.

2009. december 20., 15:09

A vasúti közlekedésben is gondot okoz a havazás és az erős szél miatti hóátfúvás, valamint a hideg; több a késés, elsősorban a Miskolcot és Nyíregyházát érintő vonalon, valamint Budapest elővárosaiban - mondta az MTI-nek Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese. A Keleti pályaudvar nem tud fogadni vonatokat, mert elromlott a váltófűtés, bár a váltókat folyamatosan takarítják. Váltóhiba miatt a Déli pályaudvar sem indít és fogad vonatot. Ha az utas lemond az utazásról az időjárás okozta késések miatt, a vasárnapi menetjegyeket, helyjegyeket és pótjegyeket kezelési költség levonása nélkül visszafizeti a MÁV.

2009. december 20., 13:20

A Fidesz szerint a családokat "megsarcoló" áremelésekkel és megszorításokkal - a csökkenő reálbérek mellett - a kormány ellehetetleníti az embereket. Erről Fónagy János a párt országgyűlési képviselője beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki képviselő felidézte: a kormány korábban azt mondta, a megszorítások stabilizálni fogják a gazdaságot, az embereknek pedig ezeken felül nem kell újabb terheket viselniük. Ezzel szemben az elmúlt héten alig volt olyan nap, hogy ne jelentettek volna be valamilyen újabb áremelést - mondta. Nőnek a MÁV és a BKV tarifái, emelik a gáz árát, Budapesten drágul a csatornahasználati díj is - sorolta a fideszes politikus.

2009. december 20., 11:57

Már nincs járhatatlan út az országban, az autópályákon megszűntek a torlódások. A vasúti közlekedésben még mindig rengeteg a késés. A hó azért még mindig sok gondot okoz: Borsodban húsz centi esett, Zalában pedig még mindig hófúvásokra kell számítani.

2009. december 20., 11:18

Bárány, szamár, ökör, valamint egy teve is részt vesz a Meseváros betlehemes játékában a fővárosi Kossuth téren.

2009. december 20., 07:56

Még mindig több kilométeren torlódnak a gépkocsik Herceghalomnál az M1-es autópályán és az M0-s autóúton - közölte vasárnap, éjfél után két órával az MTI-vel Palády Ferenc, az Útinform ügyeletese.

2009. december 20., 06:38

Szombat éjfélre normalizálódott a tömegközlekedés Budapesten - közölte az MTI-vel Erős János, a BKV fődiszpécsere.

2009. december 20., 04:55

Szombaton éjfélkor is szakadatlanul esett a hó Budapesten, és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei kilátástalan harcot folytatnak a hóval - mondta az MTI-nek Horti Zsófia, az FKF szóvivője.