Orbán Viktor: A magyar az bátor, addig kockáztat, amíg nem kopogtat be a baj

A miniszterelnök a járványhelyzet komolyan vételét kéri mindenkitől.

2021. szeptember 24., 07:55

Szerző:

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, „a magyar az bátor, addig kockáztat, amíg nem kopogtat be a baj”. Kijelentését azzal magyarázta, hogy sokan csak akkor hiszik a koronavírus elleni védőoltás fontosságát és a járványhelyzet komolyságát, amikor már ők vagy valamelyik hozzátartozójuk megfertőződött. Nyilatkozatában arra kérte a magyarokat, hogy vegyék komolyan a járvány jelentette veszélyt és oltassák be magukat.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy nem tartaná igazságosnak, ha a beoltatlanok miatt azokat is korlátoznák, akik már felvették az oltást, ezért ilyen intézkedés nem is lesz. „A magyar nem tűri el, hogy beleavatkozzanak az életébe, és ezt a kormány elfogadja. A raktárakban 17-18 millió oltóanyag van, bárkit beoltanunk elsőre, másodjára, harmadjára. Ha lesz bármilyen korlátozás, a védettségi igazolvány visszatérését javaslom. Azokat kell korlátozni, akik nem oltatták be magukat. A méltányosság elve ezt követeli meg, hiszen ők mindent megtettek a szabad életért” – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországon ellenállásba ütközne a kormány, ha kötelezővé tennék az oltást, ugyanakkor szerinte az egészségügyi dolgozók kötelező beoltását már könnyebben elfogadják, és talán még azt is, ha a munkáltató dönthetne arról, hogy kötelezővé tegye az oltást a munkavállalók számára.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével, Matteo Salvinivel és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel folytatott találkozóját követően tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2021. április 1-jén. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.