Orbán szerint a Muppet Show adta az ihletet a Soros-Juncker plakátokhoz, nem is gondolták, hogy balhé lesz belőle

Ártatlan kis poén volt.

2019. március 8., 13:23

Szerző:

Orbán Viktor miniszterelnök nem számított arra, hogy a Juncker-Soros plakátkampány „casus belli” lesz a Néppártban – derült ki a hvg.hu szerint egy nőnap alkalmából újságírónők részére tartott háttérbeszélgetésen.

– Gondoltam, hogy nem lesz mindenki boldog, de ebből casus bellit csinálni túlzás – mondta a kormányfő.

Szerinte ugyanis Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert a plakátokon „Muppet-show jellegűen” ábrázolták, és kitart amellett, hogy a tájékoztató kampányra szükség van, a Soros-terv létezését nem kérdőjelezte meg. A Muppet-show egyébként egy brit-amerikai gyártású bábfilm-sorozat volt 1979-től. Valószínűleg a sorozat két jellegzetes, zsémbes és gúnyolódó figurájára gondolhatott a miniszterelnök.

Jelenet a Muppet showból

A miniszterelnök Soros Györgyről azt mondta, a „komcsi rendszer összedöntése” nélküle nehezen ment volna, tehát Soros jót is csinált, de ez nem menti fel a jelenlegi tevékenysége alól, az pedig egy veszélyes játszma az Orbán-kormány a felszínre kényszeríti a Soros-szervezeteket.

A miniszterelnök azt is elmondta az újságíróknak, hogy az Európai Néppártból való esetleges kizárás, távozás ügyében „mérlegelést végez a Fidesz”, a gondolkodás nem a kizárási indítványról szól, hanem arról, hol a párt helye.

– Minket többen tárt karokkal várnak – tette hozzá Orbán.

A kormányfő nem számol azzal, hogy veszteség érné akkor, ha kilépne a Néppártból, mert szerinte az európai politika átalakulóban van. Úgy véli, Brüsszelben „buborékban élnek”, nem érzékelik a valóságot, azt, hogy a migráció kérdése a legfontosabb.

– Engem Magyarországon kívül más nem érdekel, nem európai politikus vagyok, a kormányzati politikában fantasztikusak a kihívások – válaszolta Orbán arra a felvetésre, hogy többek szerint már Európára fókuszál. A miniszterelnök kifejtette, azt soha nem értette, politikai ellenfelei miért mondják, hogy a Fidesznek lejt a pálya a választási rendszerrel, ő a régi rendszerben is nyert és vesztett választást. Az újban még nem vesztett, de ez sincs kizárva.

Orbán Viktor a beszélgetésen Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét is agyba-főbe dicsérte az egészségügy helyzete miatt.

Ráadásul a kormányfő igazságtalannak tartja, hogy a nemzetközi adatsorokban nem számolják bele a hálapénzt annak vizsgálatakor, hogy egy ország GDP arányosan mennyit fordít egészségügyre. Vagyis azt a pénzt, amit az adókon és a járulékokon felül fizetnek az emberek.

Arra a kérdésre, hogy mekkora szerepe van Mészáros Lőrinc gazdagodásában, Orbán azt mondta, itthon nincs oligarcharendszer, a gazdasági szereplőknek semmilyen befolyást nem enged a politikába. 

– Senki szegényedését és gazdagodását nem intézem, ez nem az én dolgom. Nekem a kevésbé jómódúakkal van dolgom (...) Baloldali nem gazdagodhatott ugyanúgy?! – mondta a kormányfő.