Orbán: Magyarország úgy jár el, ahogy erkölcsileg kell

A kormányfő Szentendrén találkozott a választókkal. 

2022. március 27., 16:36

Szerző:

Magyarország pontosan úgy jár el az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ahogy erkölcsileg kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videójában. A kormányfő Szentendrén vasárnap, a választókkal találkozva úgy fogalmazott, „azt mondja nekünk a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc, hogy mi egy pocsék nemzet vagyunk. Ha nem küldünk katonákat, nem küldünk fegyvereket, ha nem veszünk részt ebben a háborúban, akkor mi egy pocsék nemzet vagyunk.”

„Nagyon világosan meg kell üzennünk, hogy mi egy nagyszerű nemzet vagyunk, és ebben a háborúban is nagyszerűen állunk helyt. Több mint 500 ezer bajban lévő embernek nyújtottunk és nyújtunk segítséget. Mi egy nagyszerű ország vagyunk, amely pontosan úgy jár el, ahogy erkölcsileg el kell járnia, de azt senki sem kérheti tőlünk, hogy vegyünk részt akár emberélet árán is egy olyan háborúban, amely nem a mi háborúnk.”

– jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, hogy ez két másik nép háborúja.

„Értjük, hogy mi történik, látjuk a szenvedést, de mi nem tudunk úgy segíteni, hogy közben tönkretesszük saját magunkat, hogy odaküldjük a gyerekeinket egy olyan háborúba, amelyhez semmi közünk, és amin semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszthetünk”

– mondta a miniszterelnök.

(Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala.)

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.