Orbán kabinetirodája elismerte, hogy ordas nagy hazugság a soros-zsoldosozás

2018. április 27., 11:32

Szerző:

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője közérdekű adatigényléssel próbálta megtudni, hogy ki az a 2000 Soros-zsoldos, akiktől olyan nagy energiákkal igyekszik a magyar kormány védeni az országot – írja a Párbeszéd Magyarországért lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Belügyminisztérium lényegében elismerte, hogy ilyen lista egyikük birtokában sincs, és hogy mindössze egy interjúra alapozzák a lista létezését, amelyben Soros György pénzügyi cégének egyik korábbi vezetője arról nyilatkozik, hogy Soros alapítványainak nagyjából 2000 ember dolgozik világszerte.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda például így fogalmaz: „Mint arról bizonyára Ön is értesült, a Soros Fund Management korábbi pénzügyi és operatív ügyekért felelős vezetője, Tracie Ahern sajtóhírek alapján arról beszélt, hogy nagyjából kétezer ember dolgozik Soros György alapítványaiban.”

(Mint mi is megírtuk, Ahern a kétezres számot az alapítványok világszerte (globally) élő munkatársaira értette, csak ez a magyar fordításból „véletlenül" kimaradt.)

Jávor a Facebookon be is mutatja az erről szóló válaszokat, illetve hozzáteszi:

„Világossá teszik, hogy egész egyszerűen hazudtak, konkrétan a magyar kormány tudatosan rémhíreket terjeszt a magyar lakosság megfélemlítése céljából.”

Jávor szerint a kormány kimeríti a rémhírterjesztés Btk. tényállását a saját maga által elrendelt válsághelyzet miatt, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető rémhírterjesztés megalapozott gyanújával.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.