Orbán: Húsvétig minden regisztrált magyar megkaphatja az oltást

Ez kétmillió embert jelent, de csak akkor lehetséges, ha nincs válogatás, és a beérkező kínai vakcinákat is fel tudják használni.

2021. február 12., 08:24

Szerző:

Minden nap, amit az oltások engedélyeztetésére várunk, emberéleteket követel, ezért nem vár Brüsszelre – mondta a miniszterelnök a péntek reggeli Kossuth Rádió-interjúban.

„Minden várakozással eltöltött napon elveszítünk 100 embert, szóval én nem várok” – fogalmazott. Hozzátette, nem szabad, hogy a magyarok ne bízzanak a saját szakértőikben.

„Nem bízok jobban a brüsszeli népegészségügyi vizsgálatban, mint a magyarban. Sőt, fordítva! Inkább a magyarban bízom” – mondta Orbán.

A kormányfő jó hírnek nevezte, hogy már mintegy 700 ezren védettek Magyarországon: 310 ezren már legalább egy oltást megkaptak, 383 ezren pedig már igazoltan átestek a betegségen.

Kiemelte, az oltási táblázat tanúsága szerint, ha a kínai vakcinával is elkezdenek oltani Magyarországon, akkor minden olyan ember, aki eddig regisztrált, húsvétig – idén április elejére esik – meg is kaphatja a vakcinát. Mint mondta, a péntek reggeli adatok szerint 2 millió tízezer 236 ember regisztrált a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

A magyar oltási terv alapján május végére 3,5 millióval több embert tud beoltani Magyarország, egy ugyanilyen méretű EU-tagország. Szerinte az oltások jól haladnak, kisebb technikai nehézségek ugyan akadtak, de ezeket kiküszöbölték. Mint mondta, félóránként hat embert hívnak be az oltóhelyekre, „ha mindenki időben érkezik, rendben folyhat az oltakozás, nem lesz tumultus”. Hozzátette, 7189 oltási ponton adnak be injekciókat.

A koronavírus-járványról szóló nemzeti konzultációról azt mondta, hogy ugyanazon az online felületen zajlik majd, mint ahol a regisztráció, most nincs idő leveleket küldeni. Mindenkit kért, hogy vegyen részt benne, nem lesz sok kérdés – mondta Orbán Viktor.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.