Kiderült, miről tárgyalt Orbán Viktor és Robert Fico a Karmelitában

Budapesten találkozott Orbán Viktor és Robert Fico szlovák miniszterelnök.

2024. január 16., 16:11

Szerző:

A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel.

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország és Szlovákia érdekei legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak, mind a két ország számára fontos a szuverenitás. 

Magyarország részéről – és úgy érzem, hogy itt van azonosság – nem örülünk a brüsszeli szuperállami kezdeményezéseknek, egyáltalán nem örülünk az illegális migrációt legitimálni akaró törekvéseknek, meg akarjuk védeni a határainkat, és mi akarjuk megmondani, kiket engedünk be az országunkba – tette hozzá.

A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért a szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy az idei év elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a szlovák légtérben.

Robert Fico: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban

Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd – jelentette ki Robert Fico a tárgyalás után. A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: nagy nyugtalansággal figyelik, ami jelenleg a magyar és a szlovák kormány körül zajlik, hiszen az Európai Parlament szerdán egy nyilatkozatot szeretne elfogadni a szlovák büntető törvénykönyv változásával és a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban bírálta a szlovák ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik szerinte „ártanak az egész országnak, hogy ártsanak a kormánynak".

Mint mondta, figyelik a Magyarország körül kialakult helyzetet is, hiszen olyan javaslattervek jelennek meg, hogy fosszák meg a szavazati és más jogoktól Magyarországot. Kijelentette: amíg a szlovák kormány feje lesz, addig soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd.    

Robert Fico arról is beszélt: elutasítják az uniós migrációs paktumot, valamint ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4-ek működésével kapcsolatban is.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

19:18

Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videonyilatkozatában, emlékeztetve arra, hogy a bíróság csütörtökön döntést hozott „Gyurcsány Ferenc politikusának" az ügyében.

19:00

Miközben egy év alatt 409 szervátültetés történt idehaza, 536 új beteg került várólistára, amelyen már január elsején is 1255 páciens neve szerepelt – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója.