Orbán észre sem veszi, milyen komikus
Merre tart a hajónk? – kérdezte Orbán Viktor annak az előadásnak a címében, amelyet az évente megrendezett Polgári Gondolán tartott, és a maga módján meg is adta választ. A mi hajónk most rossz irányba megy, viszont nemsokára jön a polgári kormány, és az természetesen jó irányt választ majd. Ez ilyen egyszerű, ennél többet a Fidesz elnöke nem is akar mondani, csupán ezt a lényeglátó üzenetet küldi híveinek. Hiszen a jelen lévő jobboldali notabilitások igehirdetésre jöttek, nem érdemi tervek megismerésére.
Ez a közös igénytelenség engedi meg, hogy Orbán nemcsak magát, de az egybegyűlteket is megszégyenítő semmitmondással indítson. Siet kijelenteni: „Azok közé tartozom, akik hisznek a 21. században is.” Mi tagadás, ennek a hitvallásnak kétségkívül nincs közvetlen rizikója. Orbán pedig hagyományosan az a jövőárus, akinek víziói jobbára eddig is kimerültek ellenfelei becsmérlésében. A róluk alkotott lesújtó véleményét mindig objektivált tényként fogalmazza meg – akár valami vallási kinyilatkoztatást. Ezúttal is mintegy expressis verbis közli, hogy „égett szag terjeng a közéletben”.
Tudniillik a baloldal „mostanra kiégett”, immár nincsenek „szellemi tartalékai”, következésképp „kifulladtak és kiüresedtek az érvei”. Továbbá: „Kifáradtak a szövetségeik, elpuffantak a jelmondataik, elfáradtak a saját kormányzásukba.” Nem is volna ezzel a látlelettel semmi baj, szokták volt ilyesmivel ostorozni magukat a baloldaliak is. Normális politikai erő általában hajlik az önvizsgálatra, akár annak túlzott mértékére is, csak hogy elkerülje az önhittség veszélyes vétkét. Orbán szájából azonban épp azért abszurd a baloldal ilyetén leszólása, mert ő az a pártvezér, aki nemcsak képtelen az önkritikára, de a saját ismétlődő kudarcait rendre azzal reméli kompenzálni, hogy folyamatosan a jobboldal minőségi fölényéről ömleng. Észre sem veszi, milyen komikus, amikor így beszél: „Magunkról csupa jót mondhatok.” Majd nem átallja azzal folytatni, hogy szemben az imént aposztrofált ellenféllel: „...itt van egy friss, tetterős és ambiciózus jobboldal. Tele vagyunk a helyzetre vonatkozó világos elemzésekkel, gondolatokkal és a helyzet megoldása érdekében kigondolt tervekkel.”
Mert fájdalom, a majd’ egyórás beszéd semmiféle „világos elemzéssel” avagy „kigondolt tervekkel” nem szolgált. Ellenkezőleg: Orbán mindvégig ezek hiányát igyekezett nagy hangon elfedni. Vagyis éppen azt, hogy a tetterő és az ambíció a Fidesz számára önmagáért való – pontosabban a jobboldali hatalomátvételért, annak bármiféle tartalmi koncepciója nélkül. Nem véletlen, hogy akkor ütött be a baj igazán, amikor a pártelnök mégis úgy érezte, valamit már illene okadatolni ennyi ember előtt. A „nemzeti érdekek azonosítása” címén tehát a következőket sorolta fel: szabad választás, szociális egyensúly és a védelem joga.
És lényegében egyik fogalomról sem tudott mondani semmit. A szabad választás szerinte nem azt jelenti, hogy az emberek megválaszthatják a képviselőiket, de azok később nem ellenőrizhetik a kormányt. Ez a passzus alighanem Orbánnak a parlamenterizmussal való, már többször hangoztatott elégedetlenségét fejezi ki, ugyanakkor homályban hagyja, mit tenne a rendszer általa áhított jobbítására. A szociális egyensúlyról pedig úgy vélekedik, „nem fordulhat elő”, hogy a családok és az egyének kiadásai „meghaladják a munkával megkereshető jövedelmüket”. Ami elmés meghatározás, csak megint nem világos, miként érjük el, hogy ilyesmi „ne forduljon elő”. Ám a Polgári Gondola rendezvényének legnagyívűbb elmélkedése a védelem jogáról szólt; Orbán szerint az államnak nemcsak az emberek fizikai védelmét kell garantálnia, hanem a köztulajdonét is. „A föld és a víz nem eladó”, s persze „az energia eljuttatásához szükséges eszközök sem”, mert az ellátás „bizonyos szintjének megadása állami kötelezettség”.
Nem kell sem jogásznak, sem közgazdásznak lenni ahhoz, hogy átlássuk, mennyire általános, a konkrétumok elől bujkáló csiki-csuki ez a fogalmazásmód. A szokásos orbáni nesze semmi egy olyan közönség füleinek, amely beéri a győzelem ígéretének permanens bűvöletével. Ez a tábor kormányra akar kerülni, de minden visszakérdezhető, vállalt kötelezettség nélkül. Miközben a politikai ellenoldal „szellemi kiégettségéről” szónokol, a saját feladatát, ígéretei koncepcionális színvonalát a legkevésbé sem veszi komolyan.
Ideje volna azonban, ha a – legalábbis a komolyan vehető – hazai politikai és gazdasági szereplők, a mértékadó sajtóval együtt, valódi értékén mérnék végre ezt a fideszes blöffgyárat. A jobbára óvatoskodó, mellébeszélő, hogy azt ne mondjuk, helyezkedő szakmai kommentárok kényelmesen kibújnak az értelmiségi – és állampolgári – felelősség alól.
Mintha jobbról nem akarnák megérezni az égett szagot.
