Orbán: 50 százalékos bértámogatás, elengedett kata

Egész márciusra elengedik a munkáltatói járulékokat és az állami vagy önkormányzati üzletek bérleti díját a most bezárásra kötelezett cégeknek, vállalkozásoknak - mondta a kormányfő a Facebookon.

2021. március 7., 12:07

Szerző:

Vasárnap délelőtt több új videóval is jelentkezett a miniszterelnök a Facebook-oldalán. A kormányfő ismét egy kommentelő bejegyzésére reagált: „Elnök úr, értjük, hogy kellenek a lezárások, mi sem akarunk kórházba kerülni. Valamiből viszont meg kell élni. A feleségem fodrász, egyre nehezebb."

Orbán a videóban elmondta, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek többségét be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.

„Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Senkit sem hagyunk az út szélén. 50 százalékos bértámogatást adunk a most megszüntetett szolgáltatásokban dolgozóknak, a fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak” – jelentette be.

A munkáltatói járulékot egész március hónapra elengedik, valamint az állami vagy önkormányzati ingatlanban üzemelő vállalkozásoknak nem kell bérleti díjat fizetniük erre a hónapra, ha érinti őket a most bevezetett korlátozás. Orbán közölte: az átalányadósok, katások vagy kivások adóját is elengedik márciusra.

A miniszterelnök egy újabb videóban ismét a nyitásról szóló nemzeti konzultáció kitöltésére hívta fel a figyelmet. „Akik részt vesznek a konzultációban, azok döntik el ezeket a kérdéseket, de a döntések mindenkire vonatkozni fognak” - mondta Orbán.

(Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda | Fischer Zoltán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.