Orbán Viktor levelet kapott a nyugdíjasoktól, lájf!

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) levelet írt Orbán Viktornak.

2023. július 10., 19:45

Szerző:

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke ígéretéhez híven tollat ragadott, és Orbán Viktorhoz címezve levelet írt – idézi az mfor.hu.

"Ez év első felének utolsó hónapjában, júniusban is 20 százalék fölött maradt a nyugdíjas kosár szerinti áremelkedés, nevezetesen 21,2 százalék volt. Ennek következtében az első 6 hónap nyugdíjas inflációjának átlaga 25,1 százalék. Ez azt jelenti, hogy a januári 15 százalékos emelés ellenére máig 10,1 százalékos vásárlóerő csökkenést szenvedtek el a nyugdíjasok."

– írja Juhász László.

Ahhoz, hogy az év végéig az árindex 15 százalék alatt alakuljon, arra lenne szükség, hogy a második félévben az átlagos nyugdíjas árindex 4,9 százalék alatt maradjon. Ez igen valószínűtlen. Nagyra értékeljük a kormány infláció ellenes intézkedéseit, de az árindex év végére – még a legoptimistább szakértői becslések szerint is – legalább 3–4 százalékponttal fogja meghaladni a tervezettet.

– írja a folytatásban.

Az elnök szerint ez azt jelenti, hogy a nyugdíjemelés jelenlegi rendszere láthatóan nem tudja megvédeni a nyugdíjasokat az infláció év közbeni hatásaitól.

A negyedik éve működő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsában tömörült hét nagy, országos idősügyi szervezet több, mint kétszázezer nyugdíjas tagja és közel két és fél millió időskorú.

Juhász László azzal zárja levelét, pozitív fogadtatásban bízik.

(Kiemelt képünk: illusztráció. MTI Fotó: Varga György)