Elképesztő szakadék tátong a nyugdíjak között

És ez a szakadék csak tovább mélyül: a nyugdíjak közötti különbséget csak növelték a nyugdíjemelések.

2024. június 6., 13:05

Szerző:

Az alacsony nyugdíjat kapók egyre inkább elszegényednek, a magas járandóságot kapók pedig egyre tehetősebbek lesznek, a többszöri magas nyugdíjemelések hatására felgyorsult. 2020-ban még háromezer nyugdíjas, illetve más ellátásban részesülő személy sem volt az országban, akinek a havi járandósága a félmillió forintot meghaladta volna. 2024-ben már több mint 60 ezres tábort alkotnak. Eközben van 181 ezer öregségi nyugdíjas, akinek még a 120 ezer forintot sem éri el a havi ellátásának az összege – írja a nyugdíjak kapcsán a Pénzcentrum.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatsorából kitűnik, mekkora anyagi különbségek alakultak ki nyugdíjas és nyugdíjas között Magyarországon. 

Az adatokból kitűnik, hogy szakadtak két táborra az elmúlt öt év során a magyar nyugdíjasok a jövedelmük alapján. A friss adatsor szerint pusztán 1 év alatt 71 százalékkal nőtt az 500 ezer forint feletti nyugdíjat vagy ellátást kapók száma. Arányuk az ellátásokra jogosultak között 1,6 százalékról 2,7 százalékra emelkedett.

A legmagasabb sávban több mint 60 ezren vannak, akik félmilliós ellátást kapnak. Egészen pontosan, ha az öregségi nyugdíjasokat nézzük, akkor 500 és 600 ezer forint között csaknem 35 ezer, 600 ezer forint felett pedig több mint 24 ezer idős kap juttatást a KSH adatsorai alapján.

Arányaiban a leginkább a 300-350 ezer forint közötti ellátást kapók tábora nőtt 5,8-ról 7,4 százalékra, de a 350-400 ezer forint közötti járandósággal rendelkezők aránya is 3,3-ról 4,5-re emelkedett. A 180 ezer forint alatti nyugdíjat vagy ellátást kapók aránya minden nyugdíjsávban csökkent. A 2024. januári állapotot mutató grafikon a 300-400 ezer forintos sávoknál, illetve a 160-200 ezer forintos sávoknál csúcsosodik ki. Míg, ha megnézzük, a 2020-as grafikon még a megszokott "búgócsiga" alakot formázta. Ez az alak még 2022-ben is hasonló volt, 2023-ban már azonban a 300 ezer feletti sáv jelentősen kiszélesedik, 2024-ben pedig már szabályosan "pagoda" alakja van:

A legkisebb nyugdíjsávokban egyre kevesebben vannak, 120 ezer forint alatti ellátást így is közel 200 ezren kapnak. Ennek több oka is: az utóbbi évek nagymértékű nyugdíjemelései – amellyel a rekordinflációt igyekezett kompenzálni a kormány – miatt a korábban jellemző alacsonyabb nyugdíjsávokból sokan átkerültek a magasabb sávokba. 

A másik oka, hogy kiszóródnak a statisztikából az alacsony nyugdíjak, hogy a nyugdíjastársadalom folyamatosan cserélődik: a most nyugdíjba vonulók jellemzően eleve magasabb megállapított nyugdíjjal rendelkeznek. Akik pedig időközben elhunytak, jellemzően az alacsonyabb sávokhoz tartoztak. Természetesen nem mindenki, de ha az átlagot nézzük, magasabb életkorban jellemzően kisebb nyugdíjösszegeket találunk – írja a lap.

Nyugdíjak: mi történik, ha nincs meg a 40 év szolgálati viszony?

Mi a helyzet akkor, ha valakinek biztosan nem lesz meg (vagy nincs meg) a 40 év biztosítással fedezett szolgálati ideje, illetve hogy résznyugdíjat hány évesen, hogyan lehet megkapni – tette fel a fontos kérdést a nyugdíj kapcsán az Adózóna.

Winkler Róbert szakértő válasza szerint a következőket kell figyelembe venni a nyugdíj esetében:

  • Saját jogú öregségi nyugdíjat kizárólag azok a férfiak kaphatnak, akik betöltötték az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (jelenleg 65 év), a nők közül pedig azok, akik (nyugdíjkorhatárra tekintett nélkül) rendelkeznek 40 évi jogosultsági idővel (nők40 nyugdíj).
  • Öregségi teljes nyugdíjat azok kaphatnak, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt, és legalább 20 év szolgálati idejük van a nyugdíjazásuk időpontjára.
  • Ha valakinek a nyugdíjkorhatára betöltéséig nincs 20 év szolgálati ideje, de van 15 év szolgálati ideje, az kaphat résznyugdíjat.

Ami még fontos, hogy a nyugdíjmegállapítás nem automatikus, azt kérni kell, írásban, az igénybejelentő-lap kitöltésével, akár elektronikusan is. Az igényt legkorábban a nyugdíjkorhatár betöltésének napját megelőző héten célszerű benyújtani – írja a 24.hu.

Hogy mi a helyzet akkor, ha valakinek még 15 év szolgálati idő sem jön össze 65 éves korára (vagyis nem lesz jogosult saját jogú öregségi nyugdíjra), arról Farkas András nyugdíjszakértő cikkében olvashatunk. Mit tehetnek ők, hogy mégoly szűkösen is, de megéljenek? Az időskorúak járadéka (ami nagyon alacsony összegű szociális ellátás) helyett vagy mellett van-e esélyük méltányosságból nyugdíjat igényelni?

További részleteket itt olvashat.

(Kiemelt kép:Frank Hammerschmidt/dpa/AFP)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.