Állami támogatással is kaphat euróban nyugdíjat

Az, aki például a spanyol riviérán szeretne megöregedni, euróban is felveheti a nyugdíj összegét.

2024. május 29., 08:37

Szerző:

A magyar gazdasági, kereseti és inflációs környezet lehetővé teszi, hogy a nyugdíjasok egy körültekintően megtervezett költözéssel akár a hazaihoz hasonló, vagy annál bizonyos szempontból jobb életszínvonalon éljenek például a spanyol tengerparton. Azonban pár dologra figyelni kell – hívja fel a figyelmet a G7. Egyre több nyugdíjas és nyugdíj előtt álló fontolgatja, hogy mediterrán országban telepedik le, de vannak kockázatok is, ezért nagyon körültekintően kell eljárni.

Nyugdíj euróban, élet a spanyol tengerparton

Jól hangzik, ugye? A nemzetközi és hazai gazdasági, kereseti és inflációs környezet mára olyan együttállást eredményezett, amelyben egy körültekintően előkészített költözés nem jár életszínvonal-csökkenéssel, sőt, bizonyos szempontból emelni is lehet rajta – írja a szaklap. Elég csak arra gondolni, hogy idősödő korban már az egészségügyi ellátás és a nyugdíjasoknak járó szociális ellátások, kedvezmények is sokat számítanak, márpedig ezek egy nyugat-európai országban a magyarnál jóval fejlettebbek és sokrétűbbek.

Egy komoly probléma azonban mindig lehet: egy kiköltöző nyugdíjasnak árfolyamkockázatot kell vállalnia, hiszen (az aktív korú, munkában lévő kiköltözővel ellentétben) mindig forintban fogja megkapni a havi jövedelmét (a nyugdíját), de abból euróra átváltva kell megélnie. Egészen addig, amíg Magyarország be nem vezeti az eurót, de ez jelenleg a messze jövő homályába vész.

2024 januárjában például Magyarországon az öregségi nyugdíj átlaga valamivel kevesebb, mint 231 ezer forint volt, ez a cikk írásakor aktuális árfolyamon (385) 600 eurót ért. Ha az árfolyam eléri a 400-as szintet, akkor ugyanez a nyugdíj 577 euróra csökken, ha pedig középtávon nem tartja valaki elképzelhetetlennek a 420-as kurzust, akkor 550 euróra apad a nyugdíja.

A hosszabb távú pénzügyi tervezést nagyon megnehezíti, hogy forintban számítva minden bizonnyal emelkedik majd a nyugdíj, ám az emelés mértékét alapvetően a magyarországi infláció határozza meg. Márpedig ez nem releváns egy külföldön élő számára. A magyar inflációhoz korrigált nyugdíj reálértéke nem ugyanaz külföldön, vagyis átváltva nem feltétlenül ugyanazt eredményezi, mondjuk egy spanyol élelmiszerboltban levásárolva.

Ahogy Gergely Péter pénzügyi szakértő, a BiztosDöntés.hu alapítója a lapnak elmondja, a forint az euróval szemben az elmúlt 20 évben kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de tendeciaszerűen gyengült. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos adata szerint 2004. május 27-én egy euróért 251,57 forintot kellett adni, míg pont 20 évvel később ez a szám 384,57 forint volt, és az euró mai árfolyama is ugyanennyi. Ez közel 53 százalékos gyengülés.

Azt jóformán mindenki csak maga tudja megnézni, hogy közben – ha már akkor is jogosult volt rá – miként változott a nyugdíja. Húsz év alatt ugyanis hatalmas változások történtek (még akkor is, ha eltekintünk a közben nyugdíjba vonulókat érintő tényezőktől, például a korhatár emelésétől), például ebben az időszakban:

  • bevezették, megszüntették, majd újra bevezették a 13. havi nyugdíjat;
  • létrejött a 3,5 százalékos gazdasági növekedés fölött járó nyugdíjprémium;
  • a nyugdíjemelés mértékének meghatározásakor használt módszernél pedig a svájci indexálást felváltotta az inflációkövetés.

A magyar gazdasági növekedés mértéke ebben eleve egy mozgó elem, de ha a jövőben nem lesznek a fentihez hasonló változások, akkor a hazai nyugdíjemelés alapvetően az inflációtól függ, amely 2004 óta a Bankmonitor inflációs kalkulátora szerint összesítve 166,3 százalék volt. Spanyolországban ez az adat a helyi statisztikai hivatal kalkulátora szerint 53,3 százalék.

Vagyis az egyenleget a nyugdíj gyengülése negatívba fordíthatja.

Ez lehet a megoldás

A magyar állam (nyilván nem a nyugdíjas kiköltözés ösztönzésére)

az eurós nyugdíjbiztosításokat is támogatja adójóváírással.

Az éves befizetéseknek a 20 százalékát, de egy évben legfeljebb 130 ezer forintot ebben az esetben is visszakaphat a személyi jövedelemadójából az, aki euróban készül a nyugdíjas éveire.

Ahogy a hagyományos nyugdíjbiztosításoknál, az eurósok között is van befektetési egységekhez kötött vagy garantált kamatú verzió, utóbbinál a megtakarító egy fix, előre ismert összeget kap majd a megtakarítási idő végén, de megkapja az extra hozamokat is az ígérten felül, ha a biztosító a garantált eredmény felett teljesít.

A dedikáltan nyugdíjcélú megtakarítások között azonban csak nyugdíjbiztosítás indítható eurós megtakarításként. A nyugdíj előtakarékossági számla (nyesz) ugyanis a jogszabály szerint csak forintos számla lehet, és az önkéntes nyugdíjpénztárak is csak forintban fogadhatják a befizetéseket.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.

2024. június 21., 08:34

Az Eurostat friss összesítése alapján 2023-ban Magyarország lett az Európai Unió legkevesebbet fogyasztó országa. Már nem csak a románok, hanem a bolgárok is megelőznek minket, Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa.