Nyomoz a rendőrség a zalaegerszegi kórházban meghalt szívbeteg ügyében

2019. szeptember 3., 12:07

Szerző:

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított „foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja” miatt annak a 48 éves szívbeteg betegnek az ügyében, aki a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban halt meg – írja a Válasz Online. A portál értesülését a rendőrség megerősítette.

A férfi műtétre várás közben halt meg nyár elején, ezután felmondott a szívsebészeti osztály vezetője, Alotti Nasri főorvos.

Hétfőn tanúként már meg is hallgatták.

A 48 éves beteg egy másik vidéki kórházból került Zalaegerszegre. Már korábban meg kellett volna operálni, de előbb a tüdőgyulladását kellett kikúrálni. Pünkösdkor érkezett a hír, hogy a tüdeje meggyógyult, ekkor Zalaegerszeg jelezte, átveszik a beteget. Alotti Nasri főosztályvezető szabadságra ment, ezért helyettesét, Rashed Alefet kérte meg, hogy operálja a beteget.

A beteg kedden érkezett, de amikor következő hétfőn Alotti Nasri visszatért szabadságáról, még mindig nem volt túl a műtéten. A program szerint csak két nap múlva, szerdán operálták volna. A főnök kikelt magából, lemondatta a kijelölt sebésszel a másnapra tervezett szakmai útját, és kötelezte, hogy operálja meg a beteget.

Fotó: Facebook

Hétfőnként azonban a kórház rekonstrukciója miatt a szívsebészek a két műtőből csak egyet használhatnak. Más sürgős szívműtét is volt programozva aznapra. Ha töröltette volna helyettese műtéteit, az is következménnyel járt volna. Ezt kellett mérlegelnie, úgy döntött, hogy kedden reggel operálják a beteget.  

Másnap a főorvos a nővérektől tudta meg, hogy reggel a fürdőszobában holtan találták a beteget. Szóban jelezte a történteket a kórházvezetésnek, belső vizsgálatot javasolt. Miután nem kapott érdemi választ, írásban is megismételte a kérését. Július közepén felmondott, ezt a beteg halálával indokolta, és azzal, hogy hiába várt, nem közölték vele a belső vizsgálat tényét vagy eredményét.

Orvostársai nyílt levéllel, és a Tudod, hogy nincs bocsánat című verssel szóltak vissza neki.