Nyolcszáz milliárd forintnyi megbízás jutott a NER-cégeknek a járvány alatt

A legtöbb pénzt a Duna Aszfalt hozta el egyedül, illetve konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintot.

2021. május 14., 09:08

Szerző:

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen – írja a hvg.hu.

A koronavírus-járvány kitörése után az állam szinte rögtön előállt több támogatási programmal, a cél az volt, hogy segítsék a bajba került vállalkozásokat. A bérkompenzáció mellett indított projekteket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is, a két szervezet százmilliárdokat fordított erre a célra. A programok jórészt mindenkinek szóltak, ennek megfelelően megérkeztek a kasszához a NER-hez köthető cégek is, a pénz egy része hozzájuk került. A lóláb leginkább a Magyar Turisztikai Ügynökségnél lógott ki, amely a válság kezdete után nem sokkal jelentette be, kik és mennyi pénzben részesültek abból a forrásból, amelyet szállodaépítésre, -bővítésre, -felújításra szántak.

A portál a 800 milliárd fontintos összegre egyrészt a 24.hu cikkében is részletesen feltárt közbeszerzések nyomán jutott, ahol a Magyar Turisztikai Ügynökség illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásait taglalták. 

Utóbbiak tették ki a legjelentősebb tételt. Itt összesen hat építőipari céget néztek meg (Szíjj László Duna Aszfaltját, a Mészáros család főbb érdekeltségeit, a Mészáros és Mészáros Kft.-t, az R-Kordot és a Fejér B.Á.L.-t, illetve Garancsi István Market Zrt.-jét és Paár Attila WHB nevű vállalatát), amelyek már-már rekordösszegű tenderen futottak be. „Tavaly április óta mintegy 800 milliárd forint értékben hoztak el megrendeléseket egyedül vagy konzorciumban” – olvasható a hvg.hu oldalán.

A legtöbb pénzt a Duna Aszfalt hozta el egyedül, illetve konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintot, anélkül 310 milliárdot. A Mészáros család érdekeltségei 140 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el. A Market hozzájuk képest „keveset” nyert, összesen 15,8 milliárd forintot. Ezt három tenderrel húzta be, ebből a legnagyobb, 14,9 milliárdos volt, és a Citadella felújítása a feladat – egy másik céggel, a ZÁÉV-val közösen.

(Kiemelt kép: Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármester a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)