Nyilvános államtitkok

- Ön érti, hogy a BKV-ügy gyanúsítottjai miért olyan közlékenyek? Amint kiengedik őket az előzetesből, azonnal rohannak interjút adni.

– Jogi szempontból semmilyen racionális indoka nincs ezeknek a nyilatkozatoknak. Ezek az emberek talán úgy vélik, hogy a becsületüket akkor tudják megvédeni a nagy nyilvánosság előtt, ha elmondják: ők nem is voltak olyan rosszak, mint valaki más.

– Szigorúan megtiltanám. A gyanúsított a saját ügyében lehetőség szerint ne nyilatkozzon. Ezzel saját magának és a nyomozati érdekeknek is árt.

- Van-e az igazságszolgáltatás rendszerén belül logikus magyarázata annak, hogy a BKV-ügy gyanúsítottjai a lapokban bizonyíthatatlan dolgokat állítanak politikusokról? Ráadásul így saját magukat is visszaélésekkel vádolják meg.

– Az igazságszolgáltatás rendszerén belül nincsen ilyen magyarázat. A hatóságok munkáját ezek a nyilatkozatok nem segítik. Nekik vallomásokra van szükségük.

- Lehet, hogy akkor az igazságszolgáltatás rendszerén kívül van a magyarázat?

– Nyilván. Így kell lennie.

- A BKV-ügy rendhagyó történet. Nemcsak a gyanúsítottak magatartása furcsa, de a nyomozó hatóság is többször élt a kiszivárogtatás eszközével. Segíthetik a kiszivárogtatások a bűncselekmények felderítését?

– Nem hiszem. Úgy gondolom, hogy az ilyen kiszivárogtatás: a hatóság diszfunkcionális működése. Ha titkok, államtitkok és szolgálati titkok kószálnak az éterben, annak meg kell találni az okát és a felelősét. Nekem van olyan ügyem, amelyben kiderült, hogy a fazék hol lukadt ki, hol szivárog. Ebben az ügyben tettem is feljelentést. Ritkán nyúlok ilyen eszközhöz, de tűrhetetlennek tartom, hogy amit a hatóságok tudnak, mostanában újra és újra megjelenik a nyilvánosság előtt.

- Miért? A kiszivárogtatás törvényellenes?

– Abszolút törvényellenes. Bűncselekmény, sérti a nyomozás érdekeit. Már csak azért is, mert ha kiderül, hogy a hatóság mit tud, akkor tartani kell attól, hogy az, aki ellen bizonyítékok vannak, esetleg megszökhet. De a kiszivárogtatás sérti az érintettek személyiségi jogait is, alkalmas társadalmi megítélésük rontására. Ez nem fér össze a jogállami működéssel.

- Akkor hogyan fordulhat mégis elő? És miért?

– Az ilyesminek oka lehet a hatóság egyik-másik tagjának elfogultsága, vagy vágya jövedelmének a kiegészítésére. Ne feledjük, hogy egyes sajtóorgánumok hajlandók anyagi áldozatot is vállalni egy-egy számukra fontos információért.

- Van, aki úgy gondolhatja: lehet ok az is, hogy választási kampány van.

– Sok minden lehet az oka. De az biztos, hogy a szolgálati titkok kiadását a Btk. nem tűri meg.

- Jóérzésű ember csak elítélheti a BKV-nál történt visszaéléseket. Azonban sokakban felmerül:
a nyilvánosság kezelésének módjában most, a választási kampány idején a politikai haszonszerzés szándéka jelenik meg. Akadhat, aki úgy gondolja: annál jobb, minél több szocialista politikust vádolnak meg. Mire tisztázzák magukat, rég túl leszünk a választásokon.

– Biztos, hogy ez a motiváció is jelen van az események mögött. Miért épp ezen a területen ne érvényesülnének a politikai elkötelezettségek? Nagy baj, hogy a hatóságok nem képesek elhárítani a társadalomban erősödő vélekedést, miszerint nem teljesen elfogulatlanok. Ez a működésüket is negatívan befolyásolja, hiszen ezáltal sérül az igazságszolgáltatás rendszere iránti bizalom.

- A BKV-ügyben is többször, többektől elhangzott Kósáné Kovács Magda szállóigévé vált mondata: nem elég tisztességesnek lenni, tisztességesnek is kell látszani. Akkor, amikor a korrupciót jogos felháborodás övezi...

– Mármint a más korrupcióját.

- Jogos. Tény, hogy felmérések szerint a magyarok ötven százaléka – haszon reményében – kész a korrupcióra. Ez azonban még indokoltabbá teszi az állítást: az emberek nem hisznek a gazdasági élet szereplőinek becsületességében. Megrendült a bizalmuk a politikusok iránt. Tehát az egyetlen mentsvár a korrupció ellen az lehet, ha legalább az igazságszolgáltatás rendszere hiteles marad.

– Csakhogy ilyen nincs. Ha a társadalom már nem bízik a politikai gépezetben, akkor megszűnt az igazságszolgáltatás iránti bizalma is. Sajnos a közéletben nincsenek szigetek. Legfeljebb olyasmi lehet, hogy a bíróságnak valamivel többen hisznek, mint a rendőrségnek, és a rendőrségben kicsit többen bíznak, mint a parlamentben.

- De hogyan lehet visszaszerezni az igazságszolgáltatás iránti bizalmat? Hiszen az együttélés elemi normáit veszélyezteti az, ha az emberek a bírák feltétlen tisztességében sem hisznek.

– Az igazságszolgáltatás rendszere – az ügyészséget is ideértve – ebből a helyzetből akkor tud kilábolni, ha átláthatóbbá válik a működése. Ha nem pimasznak minősíthető válaszok jönnek a szervezeten belülről...

- Miért, pimasz válaszok jönnek?

– ...hogy ne tessék számon kérni, miért emelek vádat, ez az én monopóliumom.

- Ilyen válaszok jönnek?

– Hogyne. Pedig ezekben az ügyekben egyáltalán nem szabad így felelni, mert az ügyészség és a bíróság esetében a megfelelő működés garanciája csak az átláthatóság lehet. Hiszen egyik felett sincs olyan felügyeleti rendszer, amely számon kérhetné a működés mikéntjét. Ráadásul ma nálunk – épp a kétségek miatt – sokkal részletesebb magyarázatokat kellene adni, mint egy olyan társadalomban, ahol az emberek bíznak az államhatalomban. A bírósági eljárások nyilvánosságában már évszázadokkal ezelőtt megjelent az átláthatóság igénye, csakhogy a mai bonyolult ügyek és a mediatizált tömegtársadalom korában ennek többet kellene jelentenie, mint hogy nyitva van a tárgyalóterem ajtaja. A tárgyalóteremből olyan tájékoztatásnak kellene kikerülnie, amely a társadalomnak legalább esélyt ad az ügyek megértésére. Ma ez nincs így, mert „írástudatlan” újságírók tudósítanak a tárgyalásokról. Két folyosói kérdésükből pontosan tudhatja az ember, hogy fogalmuk sincs, hol vannak.

- Maga a bíróság is titkolózik: a bíráknak például tilos nyilatkozniuk. Nem magyarázhatják el, miért döntöttek úgy, ahogy.

– Kétségtelen, hogy számos ország tájékoztatási gyakorlata eltér a miénktől – nálunk egy bíró még az aradi vértanúk peréről szóló kérdésre sem felelhet. Ez csak súlyosbítja a bizalmatlanságot.

- És mi a helyzet az ügyészséggel? Ott aztán nincs nyitott ajtó.

– Tény, hogy mindkét szervezetnek ki kell szenvednie magából az átláthatóság technikai megoldásait. De az is meggyőződésem, hogy ha a bíróság – nagyon helyesen – olyan hatalmi ág, amelyet más szervezet nem ellenőrizhet, akkor az ügyészségnek a kormány ellenőrzése alatt van a helye. Már csak azért is, mert akkor a kabineten számon kérhető lesz a működése.

- És ettől javulna az ügyészség átláthatósága egy olyan kormány esetében is, amely kétharmados parlamenti többségre támaszkodik?

– Biztos, hogy javulna. Ha az ügyészség egy miniszter alá tartozik, akkor ő érdemben interpellálható, és a válasznak van alkotmányos konzekvenciája. Nem úgy, mint a jelenleg állítólag interpellálható legfőbb ügyész esetében. Mert ha ő válasz helyett csak annyit mond, hogy „jó napot kívánok”, és visszaül a helyére – annak sincs semmilyen következménye.