Nyerőemberek

A hivatkozásokkal együtt félezer oldalt kitevő, minden szempontból alaposan dokumentált tanulmány a tényfeltáró munka iskolapéldája lehetne, ha azzal az igénnyel készül. De a volt államtitkár ezt inkább mementónak, kordokumentumnak, időbe vésett jelnek, a magyar agrárium napjainkban zajló, legújabb kori elhasalásának, a rendszerváltással kibontakozó remények megfeneklésének látja.

Már a pályáztatás, a rendszer technikája is sokat elárul. A minisztérium által megszabott (célba vett) 20 hektár körüli birtokátlag matematikai értelemben kijön, de mivel a családokon, érdekeltségeken belüli összesítést a minisztérium nem tesz közzé, ez önmagában lehetővé teszi a helyi háttér-megállapodásokat. A számításokat (a hivatal helyett) a volt államtitkár végzi el.

Ángyán szerint a területek öt–harminc százalékát (megyénként) kis parcellákra (blokkokra) bontva szórják szét a kishalak között, miközben „magasabb helyeken” megszülető háttér-megállapodások keretében a területek magasabb termőértékű, nagyobb parcellákra bontott része, 70-90 százaléka fideszes vagy Fidesz-közeli oligarchák, pártfamulusok, sógorok, rokonok kezére vándorol.

Ángyán statisztikai pontossággal újra és újra felsorolja a szóba jövő érdekeltségeket, a hozzájuk kapcsolható neveket. Szinte kísérteties a korábbi jelentésekből már ismert nyolc nagy érdekeltség menetrendszerű felbukkanása.

Az élen természetesen Orbanisztán regionális központja, a Fejér megyei Csákvári Mg. Zrt. vezérkara (és családtagjaik) állnak, akik fél tucat környékbeli település minden meghirdetett birtokelemét megszerezik. De nem maradhat ki a sorból az immár futballtörténeti legendának számító, a „topmagyarok” százas listájának 88. helyén virító gázszerelő, Mészáros Lőrinc Búzakalász 66 Kft.-je. Bács-Kiskun vezető földrdekcsoportja – nomen est omen – a Kasza Kft. és érdekköre, amely öt nyertes pályázatával több mint 1200 hektárnyi közföldet kaszált.

Pontos kimutatások szólnak arról, hogy bizonyos érdekcsoportok a minisztérium és a kormányzat által ideálisnak nyilvánított húszhektáros birtoknagyság hatvan-, hetven-, nyolcvanszorosát viszik el. Hódmezővásárhely térségében a jelentés a Gyapjas famíliát látja nyerőnek, s valóban, pusztán a véletlen műve, hogy a társaság többségi tulajdonosa a Nagy Vadász, Lázár János anyai nagybátyja és egyúttal keresztapja.

A háttérben természetesen nagy birkózás folyik a zsírosabb földdarabokért. Erre következtethetünk a tényből, hogy az idén kiírt pályázatok esetében az „ítéletek” rendszeresen késnek, a határidők meg-megcsúsznak. Ángyán szerint az idén kiírt durván 250 ezer hektárból mindeddig 95 ezer kelt el, a függőben lévő pályázatok vagy érvénytelenek vagy az eredmények váratnak magukra, s van, ahol maga a pályázó lép vissza.

Ez valóban héroszok harca. Fideszes önkormányzati képviselők küzdenek sógorokkal, komákkal, rokonokkal, unokahúgokkal (ezek néha átfedésben is vannak), és szerencsésnek mondhatja magát, akinek olyan kegyes hűbérura van, mint a helyi tartományúrnak számító Tállai államtitkár vagy maga Lázár János.

Hogy mindez milyen képet fest a magyar vidék jövőjéről, a falu népességmegtartó erejéről (ami Ángyán vesszőparipája), a természeti erőforrások felosztásáról, a mai Magyarország hatalmi, szociológiai viszonyairól, az a jelentés megállapításain túlmutat.

Mégis illik szót ejteni Ángyán József magányos küzdelméről, konfliktusokat vállaló odaadásáról, amely az államtitkárt Don Quijote-i szerepbe kényszeríti. Van, akinek Ángyán magányos küzdelme politikai érdekbe vágó „jó sztori”, van, akinek vitális érdeke a volt államtitkárt az álmodozó, a próféta, a félbolond szerepében láttatni. A cinikus hazai közviszonyok között ezen már nem csodálkozunk. De hogy lényeget is lássunk egy percre, fel kell idéznünk a jelenetet, mikor Orbán egy vidéki frakcióhétvégén ordítva hívja tetemre volt államtitkárát, mondván: ő az, aki szégyent hoz a hatalmas teljesítményt nyújtó nagy csapatra.

A miniszterelnök – jó politikusként – valóban érti is a lényeget. Új határpóznákat vernek le a magyar ugaron. Lehet, hogy évszázadokra?