Nyakunkon az ítéletidő: lezárták Ferihegyet

Teljesen lezárták szombaton a vihar miatt a ferihegyi repülőteret: egyelőre nem fogadnak és nem indítanak gépeket - közölte Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel.

2009. július 18., 16:51

Közlése szerint a repülőtéren szünetel a gépek indítása, fogadása, a gépek kiszolgálása és az utasbeszállítás is, így az utasok a terminálokon várakoznak.

Arról egyelőre nem tudott felvilágosítást adni, hogy mikor indulhat el újra a forgalom a légikikötőben.

Eső, viharos erejű szél és 22-26 fok várható

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint estig keleten is erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadásra, jégesőre is számítani kell. Reggelig nyugat felől felszakadozik a felhőzet, északkelet kivételével megszűnik a csapadék. Vasárnap északon, keleten többször, másutt időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, főként északon és keleten fordulhat elő zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben, valamint zivatarok környezetében viharossá fokozódik, helyenként erős vihar várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22, 26 fok között valószínű -- írta az MTI.