Novemberre gázolajhiány alakulhat ki

Annyira drága a földgáz, hogy egyre több cég helyettesíti gázolajjal, így viszont novemberre gázolajhiány alakulhat ki.

2022. október 6., 07:30

Szerző:

A  jelenlegi energiapiaci körülmények miatt novemberre akár gázolajhiány is kialakulhat – vélekedett a Népszava megkeresésére Vecsey Sarolta, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős mobilitási igazgatója. Sok ipari fogyasztó ugyanis elkezdett átállni a gázról a hasonló fűtőértékű, de – még piaci áron is – olcsóbb dízelre.

Vissza kell tölteni a biztonsági tartalékot

A Magyarországon 193 töltőállomást üzemeltető, brit hátterű energiamulti az „árstop” tavaly november közepi bevezetése óta hangsúlyozza, hogy az intézkedés piaci nehézségeket okoz. Így nem örültek és nem számítottak a hatósági tarifák október eleji meghosszabbítására sem. A döntés nem segítette a kínálatot a megnövekedett igényekhez igazítani – fogalmazott az igazgató. Így a kutakon előfordulhat hiány a hatósági áras termékekből. 

A lap által megszólaltatott szakértők szerint, bár az OMV schwechati finomítója lassan újra működésbe lép, illetve a Mol százhalombattai egységénél is zajlik a karbantartás, a hatósági üzemanyagár tavaly novemberi bevezetését követően – különösen az időszak elején – akkora többletkereslet mutatkozott a termékekért, hogy a Mol nem tudott tartalékolni belőlük finomítója felújítása időszakára. Így a hatósági árra jogosultakat az OMV-, majd a Mol-finomító kiesésével az ország biztonsági készleteiből szolgálták ki. Ha most valamelyest enyhül is a további biztonsági készletek felszabadítására nehezedő nyomás, ezeket a törvény szerint néhány hónapon belül vissza kell pótolni. Így nem kizárt, hogy az év vége felé a szokásosnál is élénkebb dízeligény-emelkedés miatt a kormány akár haladékot adhat a biztonsági tartalékok visszatöltésére is. Egyesek a dízel hatósági árának megszüntetését sem zárják ki – írja a lap.

(Kiemelt képünk: Szántai Edina/168.hu)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.