Novák Katalin simán letagadta, hogy korábban 2018-ra ígért 60 ezer bölcsődei férőhelyet

2019. február 11., 22:02

Szerző:

Meglehetős szkepszissel fogadta a Bölcsődei Dolgozók Szakszervezete Orbán Viktor vasárnapi bejelentését, amely szerint 2022-ig 21 ezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre Magyarországon. A kétségek oka, hogy hallottak már ilyen ígéreteket, Novák Katalin, az Orbán-kormány család- és ifjúságügyi államtitkára ugyanis 2016 januárjában még arról beszélt, hogy 2018-ig 100 milliárd forintból hatvanezerre növelik a bölcsődei férőhelyek számát. Bár ezt az Orbán-kormány honlapján mostanáig elérhető MTI-hír és videófelvétel is bizonyítja, a fideszes politikus az RTL Klub kérdésére egyszerűen letagadta a három évvel ezelőtti nyilatkozatát. – A célkitűzésünk mindig 2020-ról szólt. (...) 2020-ig terveztük elérni a hatvanezer bölcsődei férőhelyet – állította a politikus,

Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében dobta be a 21 ezer új bölcsődei férőhelyről szóló elképzelést, ebből szerinte 2019-ben tízezret, az utána következő két évben pedig öt, illetve hatezret fognak létesíteni.  – Szegény az, aki ígérni sem tud – kommentálta a politikusi ígéreteket Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Szakszervezetének az elnöke úgy kommentált. Felhívta a figyelmet, hogy a korábbi hatvanezer helyett jelenleg 47 ezer bölcsődei férőhelyről szólnak az elképzelések.

Magyarországon 2500 olyan település van, ahol nem működik bölcsőde.

A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint teljes szolgáltatási területükön, minden háztartásban folyik a víz a csapokból, de a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések.

Két rendőr megsérült egy szombat éjjeli közlekedési balesetben, amikor egy nagy sebességgel haladó autó nem tudott megállni és elsodorta az út mellett álló, közúti ellenőrzést végző rendőröket, valamint szolgálati kocsijukat Nagyharsányban, közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Víz is van, meg vízkorlátozás is, az operatív törzs a helyén, a Honvédség az érintett településeken – osztotta meg Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője.