Novák Katalin kegyelmet adott a Budaházy-ügy hét vádlottjának
A Sándor-palota Országos sajtószolgálathoz érkezett közleményét teljes terjedelmében adjuk közre.
Budapest, 2022. december 27., kedd (OS) - Novák Katalin köztársasági elnök közleménye a Budaházy-ügyben December közepén érkeztek meg hozzám az úgynevezett "Budaházy-ügyben" érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás. Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.
Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem.
Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről.
Az úgynevezett “Budaházy-ügy" is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét.
Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.
Kiadó: Sándor-palota
(Kiemelt kép: Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tart a 25 év alattiak szja-mentességéről, a kormányülés szünetében, a Karmelita kolostorban 2021. január 27-én. Fotó: MTI/Miniszterelnökség / Kékesi Donát)