Novák Katalin:: Igazi családi szakma a vasutasoké
Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin közölte, a vasúttársaságnak számos olyan kezdeményezését ismerik, amely figyelembe veszi az ott dolgozók családi körülményeit, amellyel támogatják, segítik a családok életét. Az államtitkár egy, a családok évéhez kapcsolódó programon vett részt a VI. kerületi Király utcai Minipolisz játszóházban, ahol péntektől a gyerekek közelebbről ismerkedhetnek a vasutasok életével. Novák Katalin a játszóház - különböző foglalkozásokat bemutató - tematikájára utalva azt mondta, ez azért is hasznos, mert az egyes szakmákat, köztük a vasutasokét reálisabban megismerik a fiatalok.
Az államtitkár a kormányzat és a MÁV közötti kapcsolódási pontként említette még, hogy idén először a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborba, valamint az erdélyi - Székelyudvarhelyhez közeli - Ivó táborába a gyerekeknek ingyenes különvonatokat indítanak Budapestről.
Januártól már 200 ezernél is többen fordultak meg a családok éve mintegy négyszáz különféle programján - ismertette. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, örülnek, hogy a Minipolisz is "felkerült a vasúti térképre", elhozhatták oda a vasút világát leegyszerűsítve, lekicsinyítve. Elmondta, a MÁV-csoport standjával a vasúti közlekedés világát igyekeznek bemutatni. Nemcsak azzal, hogy például a gyerekek beülhetnek egy Flirt vonatba mozdonyvezetőnek, hanem azzal is, hogy terepasztalon megmutatják, miként működik a szerelvények biztonságos irányítása. Megtanulhatják azt is, hogyan kell és lehet együttműködni, szabályok szerint élni, mégis élvezni a vasutasságot – tette hozzá.
Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója közölte, a vasúttársaság évente mintegy 140 millió utast szállít, és csaknem egymillió vonatot indít útnak. Ehhez a MÁV-Start csaknem 14 ezer, valamint a MÁV-csoport mind a 38 ezer dolgozójának összehangolt munkájára van szükség - mondta.
Az államtitkár és a MÁV Zrt. vezetői a sajtótájékoztató után megnyitották a vasúttársaság standját a játszóházban.
A sajtóközlemény szerint a Minipolisz egy olyan különleges világ, ahol a 3-12 éves gyermekek játék közben ismerkedhetnek meg a számukra elérhetetlen dolgokkal, így a vasúttal is", és ahol azt is ki lehet próbálni, miként lehet menetjegyet váltani automatából. Emellett csak a budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő Széchenyi-hegyi gyermekvasút ad lehetőséget a fiatal vasútrajongóknak, hogy - tízéves kortól - kipróbálhassák magukat vasutasként - áll a vasúttársaság közleményében.