Nincs jobb, mint egy kis sorosozás – Így etesd a kormánysajtód

Nem létező CÖF-közleményre hivatkozva küldött a minap provokatív kérdéseket a TV2 a Támad Soros médiabirodalma című anyagához a 24.hu-nak, a 444.hu-nak, a hvg.hu-nak és az RTL Klubnak. A kormányközeli csatorna azt az elméletet szerette volna alátámasztani, miszerint a magyar ellenzéki sajtó újságírás helyett politikai szándékot szolgál ki, így asszisztál Soros hazug kampányához, a CEU-botrányt pedig ürügyként használja egy Magyarország elleni támadáshoz. A végső cél, hogy így gyakoroljanak nyomást a magyar bevándorláspolitikára. Mindez a TV2 szerint abból is látszik, hány szerkesztő és újságíró végzett a „Soros-egyetemen”. A tévé végkövetkeztetése: az említett médiumok Soros ügynökei, akik az általa diktált kormányellenes üzenetekkel igyekeznek befolyásolni a közvéleményt.

Az akció példátlan a magyar médiatörténetben, mert országos kereskedelmi televízió ilyen élesen, látványosan politikai céllal még nem támadott neki más szerkesztőségeknek.

Csakhogy az egyik „lesorosozott” újságíró utánanézett a hivatkozási alapnak, és kiderült, nem is létezik az a bizonyos közlemény. A CÖF, ahogy később magyarázta, közvetlenül küldte el a TV2-nek. És csak a TV2-nek.

Miközben a „baki” nem kis idegességet okozott az amúgy is feszült, mindenáron megfelelni akaró kormányzati kommunikációs körökben, felfedte, hogyan is működik a „habonyi gépezet”.

Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Először Habony Árpád és belső köre elvégzi a kreatív munkát, kitalálja, egyszerű szlogenekbe önti az aktuális kormányzati üzenetet, megfogalmazza a kötelezően használandó tételmondatokat, kifejezéseket. Az elkészült pakkot átküldi a kormányzati, illetve a fideszes kommunikációs központnak, az pedig elsősorban a kormánymédián keresztül teríti az üzenetet a közvélemény számára.

A terítés módszerei sokfélék. Az alap a sajtótájékoztató, ahol a kormánypárti politikusok vagy a szóvivők felmondják az aktuális témát. Ilyenkor kötelező jelleggel a lehető legtöbbször kell elismételni az adott témához kapcsolódó kifejezéseket. Az újságírók – a nem kormánypártiak is – mi mást tehetnének: megírják ezeket. Forrásaink kissé szégyenkezve, bár poénként emlékeznek vissza az egyik gyöngyszemre, a „keményen dolgozó kisember” formulára. Emlékezetes Rogán Antal azon sajtótájékoztatója, amelyen a politikus szinte minden mondatába beapplikálta a kifejezést.

Mindig van favorit, most éppen a „Soros-ügynök”, a „Soros-hálózat”, „Soros-egyetem”, a „Soros-világ” került műsorra.

Állítólag elvárás, hogy a „témától eltérő”, kellemetlen, provokatív kérdéseket lehetőleg figyelmen kívül kell hagyni, vagy lekezelően arra utalni, hogy épp más témában hívták össze a sajtóeseményt. Ha nem sikerül, jöhet az újságíró kioktatása, a felháborodás, a sértődés, a kivonulás; ez utóbbi műfajban a végtelenül kreatív Kósa Lajos frakcióvezető rendre maradandót alkot.

Az üzenetközvetítés másik útja a médiumok közvetlen befolyásolása. Az algoritmus hasonló: a kormányzati kommunikációs központból érkező üzenetet közlik a kormánypárti sajtó főszerkesztőivel, ők ezt a lehető legtöbb cikkben „elhelyeztetik”.

Egyik forrásunk szerint „az elképzelés eredetije nem rossz”. Az volt ugyanis a terv, hogy az aljabulvárnak szánt 888.hu és a sima bulvár Ripost mellett az Origo és a TV2 nem lesz ennyire direkt kormányzati szócső. Ehelyett, kihasználva a két orgánum magas olvasottságát, illetve nézettségét, szinte észrevétlenül, fokozatosan puhítva csempészik majd be a kormányzati üzeneteket a cikkekbe és a híradásokba, mondjuk két celebműsor között. Nyers propagandával eredetileg nem akarták elriasztani a nézőket és az olvasókat.

Hogy másképp történt, annak forrásunk szerint a megfelelési kényszer az oka. Az Origo és a TV2 irányítói, csakúgy, mint a minisztériumi sajtóosztályok munkatársai, bizonyítani akartak. Közben egyre kendőzetlenebbé váltak a „föntről” érkező utasítások is, egyre többször fordult elő, hogy címmel, bevezetővel ellátott, készre írt cikkeket küldtek közlésre a központból. Egyre szorosabban szabták meg a tematikát, sok esetben a megszólalók személyét is rögzítették. „Lent” pedig mindinkább próbálták kitalálni a „központi agy” gondolatait, s rendre túlteljesítették az amúgy is abszurd elvárásokat.

Ismételni, ismételni, ismételni – a Fidesz kommunikációs csapatában nem teljesen alaptalanul váltig él a meggyőződés: ha kellő számban ismételnek valamit, az előbb-utóbb átszivárog a köztudatba. Bizonyíték erre a migránsozás: ma már olyanok is félnek a menekültektől, akik soha egyetleneggyel sem találkoztak. Ilyen hatást remélnek a sorosozástól is. Bíznak benne, előbb-utóbb tényleg ő lesz a főellenség, egészen a választási kampány végéig.

A recept amúgy régi: végy egy némi valóságalappal bíró információt, válassz céltáblának ismert személyt, építsd fel ellenségnek, és túlfűtött üzeneteiddel folyamatosan bombázd az embereket. A végén majdcsak hisznek neked, főleg azokon a kisebb településeken, ahol jórészt a közmédiát nézi és a helyi sajtót olvassa a nép.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Fontos szereplők az „ismétlőemberek”: az úgynevezett kormányzati szakértők, politológusok, intézmény- és hivatalvezetők, akiket rendszeresen megszólaltatnak a fideszes médiumok, miközben a kormánypolitikával kicsit is kritikus kollégái­­kat nem. Az egyenesen tilos.

Ehhez jön még az interjúadással való visszaélés: egyes csatornáknak, lapoknak kormánypárti politikus nem nyilatkozhat. A feladat teljesítését megkönnyíti, hogy komplett stábokat, szerkesztőségeket tiltanak ki sajtótájékoztatókról, akár a Parlamentből. Az Országház folyosóin politikusokra vadászó újságíróktól különösen fáznak a kormánypárti képviselők, akik a megszabott paneleken kívül mást nem mondhatnak. De még azt sem merik. Így születnek az olyan vicces helyzetek, amikor a fideszes politikusok sietve kamutelefonálnak, látszatfelháborodnak, dolgukra rohannak vagy egyszerűen levegőnek nézik az újságírót. Ami érthető: a hibának, félrecsúszott mondatnak, ciki elszólásnak, úgy tudni, komoly következménye van.

Bármennyire ügyel és megtervez minden apró részletet az igyekvő kormányzati kommunikációs stáb, az utóbbi időben két kudarcot is kénytelen volt elkönyvelni. Az egyik, hogy a ráköltött tizenhétmilliárd forint és a médiában végigvitt erőltetett menet ellenére sem lett érvényes a kvótanépszavazás. A másik az olimpiai népszavazás ügye és a Momentum Mozgalom sikere, ami állítólag nagyon felbosszantotta Orbánt. Nehéz volt kimagyarázni, miként lehetséges, hogy az egyre jobban nyomorgatott ellenzéki sajtó rövid idő alatt képes volt országos ismertséget biztosítani a szervezetnek és céljainak.

A habonyi kommunikációs gépezet e két kudarcból azt a következtetést szűrte le, hogy a kormánymédia még mindig nem elég erős, még mindig nem elég hatékony, még mindig nem képes elfogadhatóan ellensúlyozni a „balliberális sajtót”. Ezért rákapcsoltak, és most már közvetlenül, bejáratott panelek segítségével kezdték támadni az ellenséges újságírókat és szerkesztőségeket is.

Ráadásul a Momentum tevékenységével vált láthatóvá, milyen az, amikor homokszem kerül a kommunikációs gépezetbe. Forrásaink szerint a Fideszben ugyanis nem számítottak rá, hogy így belobban az aláírásgyűjtés, ezért nem készültek el az ismétlésre szánt panelekkel. A helyzet pedig rögtön megmutatta, mennyire merev, lassú és centralizált a rendszer, tehetetlen és döntésképtelen az apparátus. Így eshetett meg ugyanis, hogy az olimpiai népszavazás ügyében a fideszes potentátok egymásnak abszolút ellentmondó nyilatkozatokat tettek, és csak pár nap káosz után látszott, hogy elkészültek a kötelező szövegkönyvek. A bénázások tovább dagasztották a félelmet attól, hogy bárki rosszul nyilatkozik. Utóbb pedig botrány lett a nem létező CÖF-közleményből, ami miatt, forrá­­saink szerint, többeket is a szőnyeg szélére állítottak.

Aztán jöttek sorra az újságírói felmondások a TV2-nél, az Origónál, még a Ripostnál is. Amire, úgy tudjuk, szintén nem számítottak Habonyék, hiszen ők csak egyre erősödő szervilizmust és persze súlyosbodó egzisztenciális kiszolgáltatottságot érzékeltek. Nem alaptalanul. A politikusok különben is alárendelt kiszolgálószemélynek tekintik az újságírót. Ehhez képest egyre többen felmondásukkal jelezték: ez a szint már vállalhatatlan számukra, még a bizonytalan jövő ellenére sem csinálják ezt tovább. Vultur Csaba, a Ripost nemrég felmondó szerkesztője a Facebookon így írt: „Egy ideig van az, hogy jól fizetnek. Aztán van az, hogy nekem nem kell foglalkoznom politikával. Aztán van az, hogy azt nem én írtam. Aztán az, hogy én írtam, de átírták. Aztán az, hogy valamiből el kell tartani a családot. És persze az, hogy nincs más választásom. Mostantól ezek már nincsenek.”

Az Index és Simicska

„Sötét felhők gyűltek az Index felett, írhatnám szebben megfogalmazva a tényt, hogy oligarchák mocskos mancsa közötti alku tárgya lett a legjobb tudásunkkal készített független hírportál. Nehéz másképp jellemezni azt a helyzetet ugyanis, amikor a hatalma csúcsán a Fideszt és a kormányt a zsebében tartó Simicska, a rendszerváltás utáni magyar történelem legdurvább oligarchája még a 2014-es választások előtt opciós jogot szerez az Index felett. A pártmédiát építő pártpénztárnok lehetőséget kap arra, hogy a legnagyobb magyar hírportálból kormányzati propagandalapot csináljon. Vagy bármit. Hogy az akkor éppen szintén oligarchababérokra törő Spéder Zoltán, az Index eddigi tulajdonosa miért ment bele a dealbe, csak találgatni lehet” – írta véleménycikkében Dudás Gergely Index-főszerkesztő, miután kiderült: 2017. április 20-val Simicska Lajos lehívta opciós jogát és az Index.hu Zrt. részvényeinek egyedüli, új tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány nevű szervezet lett. Simicska az Index új igazgatósága elnökének a portál jogi ügyeit sok éve intéző Bodolai László médiajogászt tette meg. Bodolai annak a vagyonkezeléssel foglalkozó NP Nanga Parbat 17 Zrt. nevű cégnek az egyedüli tulajdonosa, amely a bírósági nyilvántartás szerint idén márciusban bejegyeztette az alapítványt.

Így igazolódott be a régi pletyka, miszerint Simicska még 2014 februárjában opciós vételi jogot szerzett az Indexre. A dátum azért fontos, mert egy évvel a G-nap és két hónappal a választások előtt történt. Simicska ekkor még javában Orbán Viktor jobbkeze, a Fidesz másik ura és meghatározó irányítója, a pártpénztár első számú kezelője volt. Médiájában akkor még kézi vezérléssel hajtották végre a Fidesz utasításait és közvetítették a párt üzeneteit. Az általa felépített rendszer remekül működött. A G-nap után ugyanezt a struktúrát építette fel újra és utánozza a mai napig a Fidesz, csak épp Andy Vajnával, Habony Árpáddal és Mészáros Lőrinccel.

Sokan úgy látják, aligha jár messze a valóságtól az állítás, miszerint Simicska és Orbán 2014 elejéig közösen tervezhette a komplett magyar média bedarálását, egyesek szerint az Indexnek is a Népszabadság sorsát szánták. Forrásaink viszont úgy tudják: ez nem merült fel, mert a vezető hírportál túl értékes, ismert és bejáratott ahhoz, hogy simán beszántsák. Ezért „csak” beállították volna a kormánypropagandisták közé.

Nyilván nem véletlen, hogy Simicskának az Indexhez hasonlóan a TV2-re is opciós joga volt. Úgy tudni, ezt végül azért nem érvényesítette, mert túl sokba került volna egy hirdetéseitől megfosztott országos kereskedelmi csatorna működtetése. Simicska ekkoriban veszítette el a Class FM-et, kellett bezárnia a Metropolt és kezdte el a főváros döntögetni a Mahir oszlopait is.

De ezek már a G-nap utáni események. A fordulónap óta Simicska nyilvánvaló célja Orbán leváltása. Úgy hallani, ehhez 2018-ig pontos forgatókönyvet és aprólékos menetrendet is fabrikált. Ebben egyik eszköze a megmaradt s most az Indexszel is kiegészült sajtója. Opciós jogát érvényesítette ugyan, ám hogy a konstrukció Bodolai Lászlón keresztül és alapítványi formában valósult meg, azt jelzi, bár megtehetné, nem kíván beleszólni a szerkesztőségi munkába.

Talán azért sem, mert látja, mit eredményezett az Origo és a TV2 pártirányítása, rájött, hogy kézi vezérléssel elveszítené a szerkesztőség egy részét és lerombolná az Index imidzsét. Ezzel együtt úgy tudni, Simicska rendszeresen egyeztet médiaportfóliójának vezetőivel, nagyon is képben van, de az anyagi ügyekre figyel, tartalmi kérdésekbe nem szól bele.

Ahogy Dudás Gergely írja: „Mit jelent ez a számunkra – és nyilván az olvasók számára is – legfontosabb tartalmi függetlenség szempontjából? Azt, hogy Simicska emberei bár rálátnak az Index gazdálkodására, bármilyen tranzakcióról, esetleges eladásról értesülhetnek, de amíg Bodolai ezt nem engedi – az igazgatóság elnökeként és tulajdonosként –, a közelébe nem jöhetnek a szerkesztőségnek. Bár befolyásolási kísérletnek nyoma nincs, a szerkesztőség ígéretet kapott további, az eddigi független működést biztosító garanciák kialakítására is.”