Nemzetibb Bank?

Csupa aranyozás, csupa márványoszlop, csupa velencei tükör. Igazán pompás hely a Magyar Nemzeti Bank harmadik emeletén található Nagytanácsterem, ahol a jegybanki alapkamatról döntő Monetáris Tanács üléseit tartják. Hogy mi értelme van annak, hogy hét ember megbeszéléseihez egy negyvenszemélyes termet vegyenek igénybe? Talán hagyomány minálunk azt hinni: minél több a ciráda, annál jobbak lesznek a döntések. Ez valami kelet-európai dolog. Mi más lenne, hiszen az egész épület eszelősen hazai színhely: az aprócska Magyarország jegybankjának birodalmi épülete a szovjet hősi emlékműre néz. Ezt a székházat annak a laktanyának a helyén építették, ahol kivégezték gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét, majd pont az Osztrák–Magyar Bankot építették ide, közös ügyeink szimbólumát. Na, itt működik az MNB.
Simor András a Nagytanácsteremben háttal az ablaknak szokott ülni. Mellette alelnökei, jobbról Király Júlia, balról Karvalits Ferenc. Mostanában, hogy velük szemben Orbán Viktor négy jelöltje foglal helyet, ritka a megszólalások olyan sora, amely vitának tekinthető. Inkább párhuzamos monológok hangzanak el. Simornak tehát van ideje a vele nagyjából szemben felfüggesztett képet szemlélni. Deák-Ébner Lajos Verbuválás című festményén baloldalt zenekar húzza, derekasan táncol pár legény, ahogy feladatul szabták nekik. Az előtérben bő gatyás, komor legény ül, édesanyja, kishúga szemében riadalom. Az elnök alighanem nagyon is érti a legény hangulatát, pedig ő már vágja a centit. Nem erre szegődött. Nem politikai szerepre, pofozógépnek, akit már hónapok óta rendre leszavaznak. Ráadásul még pénzébe is neki kerül, hogy újból és újból offshore-lovagnak nevezzék. Már mindegy: fogait összeszorítva, becsületből, legjobb tehetsége szerint végigcsinálja a feladatot, amire bevonult. Már guggolva is kibírja. Február 26-án délután két órakor véget ér a Monetáris Tanács számára utolsó ülése. Akkor feláll, és végső búcsút int a komor legénynek, a táncolóknak, a bandának.
Az utódról biztosat senki sem tud. Talán még maga a Gazda, Orbán Viktor sem, aki személyesen határoz. A Fidesz vezérkarának ügyeiben jártas informátorunk szerint Szapáry György véleménye nem közömbös a számára, hiszen a washingtoni nagykövet mégiscsak volt vezető az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap apparátusában is. Alighanem konzultál Rogán Antallal, aki nem tudja megtagadni, hogy eredetileg közgazdász, és Habony Árpáddal is, aki viszont eredetileg műbútorasztalos, de Orbán nem csak lakberendezési kérdésekben hallgat rá.
Befutóként hosszú hónapokon keresztül Matolcsy Györgyöt emlegették, ő a közelmúltban a Financial Times egyik elemzésében kiérdemelte a „katasztrofális miniszter” címet. Erre akkor került sor, amikor a gazdasági miniszter egyik hetilapban megjelent könyvismertetője után a forint hét hónapos mélypontját érte el, órákon belül esett 0,67 százalékot, hogy 296,5 forintot kelljen adni egy euróért. A brit gazdasági lap magától Matolcsytól kölcsönözte a katasztrofális jelzőt, hiszen a gazdasági miniszter cikkében így írt: „Az ortodox közgazdasági gondolkodás szerint ésszerűnek tűnt alacsony kamatra svájci frankban és euróban hitelt felvenni [...], erősen tartani a forintot, mert az fékezi az inflációt, 3 százalék feletti költségvetési deficitet megengedni. Ezek a döntések katasztrofálisnak bizonyultak a válság utáni új korban, amikor megszűnt az olcsó és bőséges hitel.” A piacok következtettek: vége az erős forintnak és az infláció fékezésének, érdemes szabadulni a forinttól. A kormány sietett meghívni a BNP Paribas cég pénzügyi befektetőit, hogy megfogadja: nem akar forintgyengítő intézkedéseket tenni, Matolcsyról pedig azt mondták, hogy becsszóra csak a válság előtti időkre gondolt. Ez persze tényszerűen nem igaz, hiszen a cikkben ezt is olvashatjuk: „Magyarországon ma már tömegesen hozunk jó döntéseket lent és fent, mert kizártuk a cinkelt lapokkal játszókat.” Ergo, nem olyan döntéseket hozunk, mint akkor, amikor erősen tartották a forintot.
A nemzetközi piacok alighanem keményen büntetnének Matolcsy kinevezéséért. Mert az nem kérdés, hogy nagyon figyelnek: a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport az MNB élén lezajló váltást a következő hónapok legfőbb magyarországi eseménykockázatának nyilvánította. Alternatív jelöltekben persze nincsen hiány. A bankkal hírbe hozták már Gyurcsány Ferenc egykori jelöltjét a miniszterelnöki posztra a 2009-es casting idejéből (Patai Mihály), Matolcsy lightosabb kiadását (Pleschinger Gyula), a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját, aki korábban a papi pályával kacérkodott, és közgazdászdiplomája mellé hittantanári diplomát is szerzett (Cinkotai János), valamint Simicska Lajos barátját, a 39. leggazdagabb magyart, akinek érdekeltségei vannak a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és a Lánchíd rádióban is (Töröcskei István). Komoly elemzők azonban úgy vélekednek: egyik sem az igazi. Orbán Viktor a valódi jelölt nevét, ha tudja is, megtartja magának az utolsó pillanatig: le ne járassák, ki ne menjen a színe mosásban.
MNB-s informátorunk szerint a megnevezetteknél sokkal esélyesebb például Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke. A Fidesznek régi terve, hogy – központosító törekvéseinek megfelelően, de az európai gyakorlatnak sem ellentmondóan – egyesítse a két szervezetet. Ez legutóbb 2011 decemberében vetődött fel, akkor az igazi cél Simor kiskorúsítása lett volna. Brüsszel ezt elfogadhatatlannak tartotta, így a tervet levették a napirendről. Most azonban ismét elővehetik, hiszen a két szervezet egyesítésével olyan szuperintézmény kerülhet hosszú távra Fidesz-fennhatóság alá, amely egyben erősebb, mint külön-külön a kettő. Szász Károly lojalitásához kétség nem férhet, bár az utóbbi időben megfogalmazott óvatos kritikát is – épp csak annyit, amennyi talán elfogadhatóvá teheti a nemzetközi piacok számára.
Bárki lesz is az elnök, a kormány alighanem azt várja tőle, hogy legyen partnere a gazdaság élénkítésében, és ennek érdekében használja fel a 34 milliárd eurónyi devizatartalék egy részét, és mozgósítson valamennyit a 4500 milliárd forintnyi, kéthetes MNB-kötvényekben lekötött pénzből. Londoni elemzők szerint várható, hogy a Nemzeti Bank állami és vállalati kötvényeket vásároljon – bevetve némi kiskapuzást is, hiszen az EU jogszabályai ezt közvetlenül nem teszik lehetővé. Nem alaptalan a számítás, hogy a piac manapság szemet hunyna számos olyan intézkedés felett, amelyeket néhány éve még határozott tiltakozással fogadott volna: a legnagyobb jegybankok ugyanis maguk is gazdaságélénkítő lépéseket tettek. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán, sőt maga az eurózóna is átlépett korábban tiltott határokat. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed például egymaga elképesztő összeggel, 2500 milliárd dollárral árasztotta el a piacot.
Magyarország számára azonban nagyon is kockázatos dolog a tőkeerős nagyokat utánozni. Mert kicsi, és nincs elég pénze arra, hogy a piac nagyobb hullámainak ellenálljon. Az ellenérvek jelentősek. Például az, hogy az említett országokban a jegybanki alapkamat már nullán áll. Kérdés, hogy a piacok elfogadják-e, hogy a MNB ilyen-olyan eszközökkel akkor öntsön pénzt a piacra, amikor még csökkentheti a kamatlábat. A forintot pedig megrendíthetné, ha Magyarországgal szemben megingana a – már most is gyenge lábakon álló – bizalom, és piacra dobnák papírjaikat a külföldi befektetők, akik jelenleg ötezermilliárd forintnyi államkötvényt birtokolnak. Egyébként is megalapozottnak látszik az érv: itthon nem attól van recesszió, hogy a bankoknak nincs pénzük. Lenne miből adniuk, ám azért nem adnak, mert a gazdaság jelenlegi állapotában kockázatos a hitelezés. A helyzet bizonytalansága, képlékenysége és a kormány döntéseinek kiszámíthatatlansága elzárkózásuk igazi oka.
A piaci elemzők feszülten várják, hogy kit nevez meg Orbán Viktor. Ez fontos jeladás lehet. Kiderülhet, hogy mire kell számítanunk a választások előtti évben: újabb huszáros rohamokra-e, vagy megkezdődhet a konszolidáció. Vajon lesz-e féktelen osztogatás a jövő terhére – amibe egy komoly, szakmai hírnevére kényes szakember nem mehet bele –, vagy közelítünk a pénzügyi és politikai Európához? Jelentős érv lehet a konszolidáció mellett a diáktüntetések kezelésének sikere. A kormány – persze a háttérből a Gazda – engedett, és lám, a rugalmasság használt: a közvélemény-kutatók adatai szerint ismét növekedett a Fidesz népszerűsége. Nem kell mindig izmozni, kardozni. Szíve szerint Orbán Viktor alighanem Matolcsyt jelölné – már csak azért is, hogy szamárfület mutasson bírálóinak. Megmutassa: akkor is ragaszkodik az ő jobbkezéhez, amikor az egész világ ellene van. Úgy lehet, az esze viszont azt súgja: a választások előtt egy évvel nem szabad hadat üzenni a piacoknak. Elismert szakemberre van szükség – ha akad még ilyen azok közül, akik hozzá feltétlenül lojálisak. Mert persze ez a belépőjegy a versenyeztetéshez.
Nos, ki tudja? Említett cikkében Orbán jobbkeze egy brit közgazdászt idéz egyetértően. (Az illetőt érthető okokból nem nevezték ki Londonban egyik minisztérium élére sem.) „Világunk nem ésszerű, nem normális, döntéseink hatása nem számítható ki előre, nem hozhatunk racionális döntéseket.” Na, tessék! Egy nap mint nap döntések előtt álló minisztertől bolond beszéd. De van benne rendszer.
Orbán Viktor rendszere.