Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2021. június 20., 13:53
Az Alkotmánybíróság elutasította az önkormányzat panaszát, miután a kormány kiemelt beruházásnak minősítette a part egyes részeit és az ott építendő hatalmas monstrumokat. Valami eredményt azért elértek.
2021. június 20., 13:29
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
2021. június 20., 12:48
A labdarúgó feje a szombati mérkőzésen sérült meg.
2021. június 20., 11:35
Sejtelmes posztot tett közzé a főpolgármester.
2021. június 20., 10:51
Az üzemeltetők azt javasolják, hogy az érdeklődők előzetesen, online vásárolják meg a belépőt.
2021. június 20., 10:25
A Jogában áll hallgatni! bűnügyi műsor június 17-i adása. A műsorvezető Beck Nóra.
2021. június 20., 09:45
A legvalószínűbb az, hogy bejelentések alapján, utólag vizsgálhatják majd a műsorokat.
2021. június 20., 09:20
A híd környékén több forgalmas útszakaszt is lezárnak, ami a közösségi közlekedést is érinti.
2021. június 20., 08:21
Időjárás: ma a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 35 fok között várható.
2021. június 19., 19:09
Roppantul örül a döntetlennek a szövetségi kapitány.
2021. június 19., 18:12
Egész pályafutása lepergett a szeme előtt.
2021. június 19., 16:45
Vasárnap akár 35 fok is lehet, de frissítő zivatarok is jöhetnek
2021. június 19., 16:22
A miniszter a Magyar Védőnők Napja alkalmából beszélt.
2021. június 19., 14:30
Vajon azért szervezik-e ki a milliárdos közvagyont alapítványokba?
2021. június 19., 14:14
Több járatmódosítás is várható.
2021. június 19., 13:05
Tikkasztó hőségben vonultak a Puskás Arénához.
2021. június 19., 12:57
Az igazságügyi miniszter azt mondta, az integráció ideológiai viták terepévé vált.