Nem volt jogosítványa egy sofőrnek, az igazoltatáskor hamis névvel és adatokkal igazolta magát

2018. október 15., 17:53

Szerző:

Egy 40 éves kaposvári férfi 2017 júniusában hajnalban Siófokon autózott, amikor a rendőrök megállították. Néhány héttel korábban már elvették a jogosítványát ittas járművezetés miatt. Mivel a júniusi igazoltatásnál már nem volt érvényes vezetői engedélye, és lebukni sem akart, más, létező személy nevét és adatait diktálta be a rendőröknek – írja az ügyészség.

A járőrök átvizsgálták a kocsit, és egy boxert is találtak az utastérben, ezért közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt szabálysértési feljelentést tettek a férfi ellen, illetve már a helyszínen is megbírságolták a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt.

A vádlott a szabálysértéseket az általa bediktált személy nevében elismerte, a bírságot elfogadta, majd az intézkedés során készült okiratokat is ezen a néven írta alá.

A nyomozást végző ügyészek végül úgy akadtak a vádlott nyomára, hogy megvizsgálták, ki használta a korábbi igazoltatások során a vádlott által vezetett járművet, majd az intézkedő rendőröknek bemutatták a vádlott és annak a férfinek az arcképét, akinek az adataival visszaélt. A járőrök a fényképek alapján annak ellenére is a vádlottban ismerték fel a korábban intézkedés alá vont személyt, hogy a két férfi között meglehetősen nagyfokú volt a hasonlóság.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt a kaposvári férfival szemben, és felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.