Nem vagyunk irányíthatók

- Meghalt a Galamus, éljen a Galamus! Úgy látszik, mintha a portál szüneteltetéséről szóló bejelentésed inkább csak az adakozói kedv teszteléséről szólt volna, nem arról, hogy készen állsz a honlap megszüntetésére.

– Nem így van. Beállt a csőd, egymilliós adósságot halmoztunk fel, és megjelent a végrehajtó rémképe. Különben is, az adakozói kedvet baromira nincsen kedvem tesztelni. Méltatlannak tartom. A Galamus szerintem olyan termék, amelyben igazi teljesítmény és minőség van. Ha egy ilyen fórumot Magyarországon csak az elszegényedő olvasók támogatásaiból lehet megőrizni, akkor nagy a baj.

- Tudjuk. Nagy a baj.

– Ráadásul a világhálót nem erre találták ki. Nem erről szól. A webes termékeknek nincs fogyasztói ára.

- Dehogy nincs. Amerikában és Nyugat-Európában számos minőségi online termékért pénzt kérnek, sőt: adnak is.

– És ezzel le is választják magukról az olvasók egy részét. Én is szívesen adnék pénzt a Le Monde vagy a The Times tartalmáért, csak világszerte milliónyi sorstársammal együtt nem tudom megfizetni a díjat. Minket elveszítettek.

- A Galamus viszont ingyenesen is újraindult. Csak az a kérdés, hogy meddig tart ez a jövő.

– Most harmadszor fordultunk az olvasóinkhoz. Először 2010 őszén, az sikeres volt. Az emberek nemcsak segítőkészséggel, elismeréssel, szeretettel reagáltak, mint most, de pénzük is volt. Mára alig maradt. Voltak folyamatos támogatóink, akik havonta küldtek 1000 forintot, 600 forintot, mikor mennyi telt. És szívszorító látni, ahogy elfogyott a pénzük. A helyzetünk most csak két-három hónapra stabilizálódott, bár van olyan ötlet, amely hosszabb távra ígér biztonságot. Kérdés, hogy lesz-e belőle valami.

- A Galamus heroikus vállalkozás. Véleményújság és napilap, amelynek szinte egyszemélyes szerkesztősége te magad vagy – minimálbérért. Én ugyan nem értem, hogy miért kell egyedül versengened a napilapokkal, de ez a te választásod.
– Kétszemélyes a „szerkesztőség”: Kelemen László végzi az összes napi webes munkát. Napilapot pedig azért kell csinálni, mert naponta dőlnek ránk az értelmezést igénylő események, és a Galamus-csoport tagjai úgy döntöttek, hogy saját értékrendjük alapján segíteni fognak az olvasóknak az értelmezésben. Úgy gondolom, hogy a napi híreknek előtörténetük és összefüggéseik is vannak. Csak sajnos ezek feltárása borzasztóan időigényes munka, napi két-három hírösszefoglalónál többre nem jut időm a többi feladat mellett. Újságírók alkalmazására meg nincs pénzünk. Rajtunk kívül így is mindenki ingyen dolgozik nálunk, ami szégyen. A cikkírás komoly munka, nem beszélve arról, hogy a szerzőink évtizedeket fektettek abba, hogy felkészültek legyenek, átlássák az összefüggéseket.

- Értem az igényt, hiszen Magyarországon általában úgy készül a hír, hogy illetékes valaki mond valamit, azt leírják, és kalap. Nem ellenőrzik, hogy nem ostobaság vagy hazugság-e az állítás.

– Nálunk a rendszerváltás óta rakódnak egymásra a félreértések arról, hogy mit jelent a pártatlanság és az objektivitás. Az a gyakorlat, hogy egy-egy témáról megkérdeznek két pártot, és egymás mellé teszik az eltérő véleményeket. Majd a néző, hallgató, olvasó kihámozza, hogy mi az igazság. Csakhogy ezt a munkát az újságírónak kell elvégeznie.

- Mert két hazugságból együtt sem lesz igazság.

– Így csak a fanatizmusok erősödnek. Az emberek eldönthetik, kinek szeretnének hinni, hogy melyik táborhoz tartoznak. De érteni a világból semmit sem fognak.

- A Galamus ügye szimbolikus történet, lakmusz. Most rövid időre megmenekültetek, de a többi még néma csönd. Mit is szimbolizál a Galamus? Van-e remény, vagy ellenkezőleg: nincs menekvés?

– Ez a történet a vergődésről szól. Mi éppúgy vergődünk, mint Magyarországon ma több millió ember, aki szeretné túlélni az embertelenség fideszes éveit. De ha kibírjuk az Orbán-rezsim leváltásáig, és ha azok, akik ezt politikailag végigvihetik, épeszű polgári demokratikus rendszerben is képesek lesznek gondolkozni – nemcsak személyi és hatalmi ellentétekben vagy amatőr és indulatos világmegváltásban –, előbb-utóbb talán a sajtófinanszírozás is a helyére kerül.

- Miközben az egész balliberális média vergődik, a Fidesz óriási propagandagépezetet működtet, jut rá pénz, paripa, fegyver. Pedig te is tudod, hogy vannak kőgazdag emberek, akik a politika baloldali udvara körül sertepertélnek.

– Tudom. Olvasok újságot. De én nem ismerek egyetlen igazán gazdag baloldali embert sem, akinek ambíciója lenne, hogy eltartson egy évi tízmillió forintos költségvetésű internetes újságot. Azt viszont tudni vélem, hogyan gondolkodnak a Fidesz-közeli üzletemberek, akik látnak fantáziát abban, hogy befektessenek az úgynevezett jobboldali fórumok működtetésébe. Az egész fideszes médiapolitika arra épül, hogy irányított nyilvánosságra van szükség.

- Lehet, hogy a jobboldali milliárdost azért hagyják tovább tollasodni, mert teljesíti a házi feladatát, és költ a médiára.

– Ki tudja? Ezt még senki sem bizonyította. Talán mert nálunk tényfeltáró újságírásra sincs pénz.

- Az biztos, hogy keserűen csalódna az a baloldali üzletember, aki azért tenne pénzt a Galamusba, mert irányított nyilvánosságot akar. Téged nem lehet irányítani. Jól járna, ha csak kinevetnéd, amikor véleményt akarna rendelni.

– Tény, ha jönne egy baloldali pénzember, aki hasonlóan gondolkodna, mint a túloldaliak, akkor a Galamus eleve kiesne a szórásból. Nem vagyunk és nem leszünk irányíthatók. Egyébként a szólás és a sajtó szabadságának teljes félreértése, hogy kell egy jobboldali és egy baloldali média. Nem kell. Korrekt, felkészült, alapos újságírók, szuverén véleménymondók, és nem bértollnokok által működtetett sajtónyilvánosság kell.

- Maximalista vagy. Mindig is az voltál. Akkor is, amikor a kilencvenes évek elején a Magyar Rádióban együtt dolgoztunk, és lemondtál a Rádiós Kamara vezetéséről, mert szerinted mi, többiek gyávák voltunk, majd kiléptél a rádiótól. Meg akkor is, amikor otthagytad a Klubrádiót, mert bele akartak szólni a műsorodba. Több ember helyett robotolsz, lehet, hogy megint bedől a Galamus, de te független vagy. Jól csinálod?

– Én sohasem folytattam céltalan függetlenségi háborúkat! Mindkét esetben meg tudtam indokolni az álláspontomat. A Magyar Rádióban azt, hogy miért kellett volna keményebben tárgyalni, és a Klubrádióban is, hogy miért szerkesztettem a Hétzárót úgy, ahogyan. És mindkét esetben hamar kiderült, hogy nekem volt igazam. A Magyar Rádióban egy évvel a kilépésem után 129 újságírót kirugdostak, a Klubrádióban pedig ma sokkal vaskosabb mondatok hangzanak el, mint amit én bármikor megengedtem magamnak. Téved, aki azt hiszi, hogy afféle kompromisszumképtelen Don Quijote volnék. De vannak kérdések, amelyekben nemcsak etikátlanság, hanem ostobaság is kompromisszumot kötni.