Nem találják Orbán gerincét

A választási kampány része, hogy a Fidesz és az MSZP most azon vitatkozik, vannak-e csontvázak a minisztériumok költségvetésében vagy nincsenek.

2010. szeptember 7., 08:17

A Fidesz szerint most több százmilliárd forintba kerülnek a Bajnai-kormány hibás döntései. A szocialisták erre úgy vágnak vissza csak hangulatot kelt a kormány, és a hiányt akarja növelni.

Közel 300 milliárd forintba kerülnek azok a döntések, amelyekre nem biztosított fedezetet a Bajnai-kormány. Ezt Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára az mondta az Origónak. Az internetes portál szerint Varga keddre készül el azzal a jelentéssel, amely a költségvetési csontvázakat sorolja fel.

Az MSZP egy hete még azt hitte: Orbánék letettek korábbi szándékukról, már nem kutatnak büdzsé-csontvázak után. A párt akkori közleménye emlékeztetett arra, hogy Varga augusztus végére ígérte, leteszi Orbán Viktor asztalára a "csontvázjelentést". Az MSZP egy hete úgy fogalmazott a csontok közül „leginkább a gerinc hiányzik az Orbán-kormány szerkezetéből”. A párt úgy vélte, a vádaskodások arra irányultak, hogy a Bajnai-kormány besározásával megteremtsék az alapot a válságkezelő kormány által tervezett hiány megduplázásához.

Nem telt el egy hét és ellentámadásba lendült a Fidesz. Vasárnap Varga a Hír Tv-nek azt mondta: körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő a kormányfő minisztériumi látogatásai során. Példaként említette, hogy Bajnai Gordon még kormányfőként Washingtonban úgy ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve. Ezt Simicskó István a honvédelmi tárca államtitkára tegnap azzal fejelte meg, hogy szerinte Bajnai még Szekeres Imrével, az előző honvédelmi miniszterrel sem egyeztetett, mielőtt megtette volna az afganisztáni csapaterősítésről szóló felajánlását.

Az MSZP erre úgy reagált, hogy Bajnai a katonai vezetéssel egyeztetett, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott tervet képviselte az Egyesült Államokban tett látogatása során, azt a tervet, amelyet előzetesen a mai kormánypártok honvédelmi szakértőivel, Lázár Jánossal és Simicskó Istvánnal is egyeztettek.

Varga az Origónak tegnap a csontvázak közé sorolta, hogy a kormány fizet a Forma-1 jogaiért, de idén kiderült, hogy az árfolyamingadozás miatt ez 1,3 milliárd forinttal többe fog kerülni, de több járna az egyházi iskoláknak, mint amennyivel a Bajnai-kormány számolt.

Mesterházy Attila Varga kijelentéseire úgy reagált, a választási kampány része, hogy a "csontvázbrigád szolgálatba helyezte magát". A pártelnök hangulatkeltésnek nevezte Varga állításait.