Nem taktikázni kell

Győztek a „belgák”?

Mire gondol?

Mintha elcsitult volna a fiatalok és az öregek harca az MSZP-n belül. Korábban a középen állók – köztük ön is – levelet írtak, amely szerint elképedve nézték „a küldöttjelöltek nevét tartalmazó Excel-táblázatok” készülését.

Nem gondolom, hogy ez lenne a lényeges az MSZP helyzetének jellemzésére.

Mégis a pozícióharc jellemezte az utóbbi időben a pártot.

Nem egészen. A világgazdasági krízis felszínre hozta a társadalmi problémákat. A lassuló gazdasági, pénzügyi fejlődés pedig politikai válsággal járt. A kormányon lévőknek és az ellenzéki pártoknak is politikát kellett váltaniuk. Néhány országban ez kormányválsággal is járt. Mindenütt, így a szocialista pártban is érzékelhető a krízis előidézte mozgás. Természetesen nem a legbölcsebb vélemények hangoztak el először. Ilyen helyzetben persze felszínre kerül a fiatalok és az öregek konfliktusa, és megszólalnak az egyik oldalhoz sem tartozó „belgák”. De ha elemezni akarjuk a folyamatokat, nem ebből kell kiindulnunk.

Hanem?

Az elmúlt húsz évről kell számadást készítenünk, arról, hogy befejeződött-e a rendszerváltás.

Ma divatos azt mondani, hogy nem.

Szerintem csak félig történt meg. A rendszerváltó elit, a politikai társadalom nem mérte fel eléggé, mekkora feladat a rendszerváltozás megvalósítása. Nem volt elég egy szovjet típusú, felpuhult diktatúrát demokráciára „cserélni”, hanem szembe kellett volna nézni a – Bibó által zsákutcásnak nevezett – magyar történelem következményeivel. Nem egyszerűen elmaradtunk a nyugati fejlődéstől, hanem Európához képest kisegítő iskolába járunk. Nagyjaink – Csokonaitól, Berzsenyin, Petőfin és Adyn át Máraiig – tudatában voltak annak, hogy a Nyugathoz képest másfajta fejlődésen megyünk keresztül.

A még mindig hiányzó, alapvető szerkezeti reformok nyugati sínre állíthatták volna át Magyarországot.

1990 előtt az akkori ellenzék és a később hozzá csatlakozó szocialista reformerek hatalmas változásokban gondolkodtak. De a politikai szituáció, a választások eltorzították ezt a folyamatot. Utat tévesztettünk, és nem magyaráztuk el a társadalomnak, hogy milyen változások szükségesek, és azok mekkora áldozatokkal járnak. A politikai elit ígérgetésbe kezdett, a társadalom pedig hinni kezdett abban, hogy elég, ha elkergetjük a régieket, s mindjárt úgy fogunk élni, mint Ausztriában.

Az MSZP javára írható, hogy 2006-ban felismerte: reformokra van szükség. A szocialisták bűne az, hogy a változásra tett első kísérlet – éppen saját magatartásuk miatt – eleve kudarcra volt ítélve: kapkodtak, fejvesztve cselekedtek.

Olyan helyzet alakult ki, amelyben felkészületlenül, sietősen kellett hozzálátni az összes addigi kormány által elodázott reformoknak. A társadalmat nem készítette fel senki. Arról nem szóltak újságcikkek, hogy nem lehet hat-nyolc százalékos a költségvetési hiány. A magyarok megszokták, hogy az egészségügyi ellátások ingyenesek, és működik a feketegazdaság. A Gyurcsány-kormány történelmi tettet hajtott végre: elindította a reformfolyamatot.

És fel is adta.

Nem adta fel! De nem mindig találta el jól a következő lépést.

Az MSZP vesztét a reformok szükségességének felismerése okozta, vagy inkább az, hogy nem volt képes kommunikálni, mit miért csinál.

A változtatásokat elkezdő szocialista kormány a társadalom ellenérzésével találta szemben magát. Még az MSZP egy része sem látta be, hogy a reformokat el kell kezdeni. Nem is csoda. Schopenhauert idézve: az ember Maya fátylát szereti. A hindu mitológia szerint, ha bajunk van, felvesszük a fátylat, és menten rózsaszínben látjuk a világot. A rendszerváltozás óta így tett a magyar társadalom is.

Tudathasadásos helyzetbe kerültek a szocialisták. Látták, hogy amit tenniük kell, az nem igazán balos politika. Mára viszont a párt bizonyos köreiben sikk lett a Gyurcsány-kormány neoliberális gazdaságpolitikáját kárhoztatni. Sőt sokan a liberálisoktól is megtisztítanák az MSZP-t.

Nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész magyar politikát és társadalmat jellemzi ez a tudathasadás: nem nézünk igazán szembe a problémákkal. Az első izgalom után végre meg kellene nyugodniuk a kedélyeknek. Az MSZP-ben korábban sokan gondolták úgy, hogy éles baloldali fordulatra van szükség. Ma úgy látom, inkább az a nézet válik uralkodóvá, hogy nem ez a legfontosabb. A baloldal célja, hogy felzárkózzunk Európához. A kormány nemcsak költségvetési reformot hajtott végre, hanem autópályákat, utakat épített, infrastrukturális forradalmat indított el, s mindezt úgy, hogy lényegében sikerült megőrizni a társadalom eddig elért életszínvonalát. Ez nem balos program? Ehhez képest mi lenne a fordulat? Hogy a válság idején, amikor mindenütt csökken a termelés, kevesebb a befizetett adó – mert ráadásul még az adóreformba is belekezdünk –, akkor adjuk viszsza a 13. havi nyugdíjat? Nem. Most reformokra van szükség. Például az önkormányzati rendszer megváltoztatására.

Ez most lehetetlen.

De valakinek majd ezt is meg kell oldania. Tervekre van szükség.

Azokból eddig sem volt hiány. Az MSZP-nek voltak elképzelései az önkormányzati szisztéma megváltoztatására, de ezek a törekvések felmorzsolódtak, részben a Fidesz ellenállásán. Mintha a szocialisták inkább az elméletekben és nem a tettekben volnának erősek.

Nem az a baj lényege, hogy az MSZP erőtlen. A párt időnként fejjel ugrik a falnak, változtatni akar, aztán visszakozik. Az igazi probléma az, hogy a társadalmi bajokat nehéz orvosolni. Akkor találunk kiutat, ha nemcsak azt figyeljük, mi történik egy adott pártban, hanem a szerkezeti gondokat is látjuk. A baj az, hogy a magyar politikai társadalom gyenge. Ausztriában mindkét nagy politikai erőnek, a szociáldemokrata és a néppártnak több mint kétszázezer tagja van. Nyugaton nagyobb a politikai erők támogatottsága. A Magyar Szocialista Párt megalakulása óta harmincezer tagot számlál. A többi politikai szerveződés sem tömörít ennél több embert. Nálunk kicsi a merítés, ugyanakkor a civil társadalmunk is gyenge. Ahhoz, hogy a reformok elinduljanak, meg kell erősödnie.

Hogyan lábalhat ki a bajból az MSZP? Az ön által vezetett szociáldemokrata társulás dokumentuma szerint „nemcsak ki kell nyitni a kapukat, hanem ki is kell azon menni”. Ilyen könnyű volna?

A fennmaradáshoz nem taktikázni kell, hanem a valóságos helyzetet bemutatni, az igazságot keresni.

Ez nem mindig sikerült. Elkeseredett, ha visszanéz a szocialisták elmúlt hét évére?

Lenne rá ok, de nem látom reménytelennek a helyzetet. Keresnünk kell a megoldásokat. A reformokat közösen kell megcsinálnunk, együtt a liberálisokkal, a konzervatívokkal.

Milyen megrázkódtatás kell még, hogy ez az együttműködés megvalósuljon?

Adja isten, hogy ne Mohács kelljen hozzá!