Nem fizették ki az árát, leszerelték a kazánt egy középiskolában
A nagykőrösi cég vezetője azt állítja, hogy az őt megbízó alvállalkozó mind a mai napig nem fizetett, ezért elvitte a kazánt a Toldi szakközépiskolából. A fenntartó Pest megyei önkormányzat azt ígérte, biztosítják az iskola kollégiumának melegvíz-ellátását - számolt be az RTL Híradó.
A rendszer felújítását a Pest Megyei Önkormányzat rendelte meg egy cégtől, amely egy másikat bízott meg, az pedig egy újabbat. Végül a harmadik vállalat bízta meg az érintett céget a munkával. Az elkészült beruházást viszont senki nem vette át tőlük, és ki sem fizették annak ellenére, hogy a rendszert már használja az iskola. Bagics Lajos cégtulajdonos az RTL Híradónak azt mondta: banki hitelt vettek fel a munkára azért, hogy meg tudjanak felelni a feltételeknek.
A Pest Megyei Önkormányzat közleményében azt írta, hogy ők nem az alvállalkozóval állnak szerződésben, és ha a fővállalkozó benyújtott egy számlát, azt ők rögtön kifizették. A fővállalkozó pedig azt nyilatkozta: nem tudta, hogy egy alvállalkozó nem továbbította a pénzt, és ezért feljelentést tesz. Az önkormányzat azt állítja, hogy biztosítja az iskola melegvíz-ellátását – írta a Független Hírügynökség.