Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2016. február 5., 15:23
A Magyar Taxisok Szakszervezete nyílt levélben közölte, hogy csatlakoznak a február 13-ra (szombat) meghirdetett fővárosi pedagógustüntetéshez.
2016. február 5., 13:59
Előző számunkban azt írtuk, tizenhatezer pedagógus írta alá a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak kiáltványát. Lapzártánkkor már huszonháromezren. Egy hét alatt sok minden történt: a szakszervezetek tüntetést szerveztek, a minap személyesen Balog Zoltán látogatott el a hermanosokhoz, ahogy utóbb fogalmazott, „kemény beszélgetésre”. A miniszter oktatási kerekasztal megalakítását javasolja, ahová leültetné a Nemzeti Pedagógus Kart, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, az MTA-t, a Magyar Művészeti Akadémiát, az iparkamarát, valamint meg nem nevezett szakmai érdekvédelmi és szülői szervezeteket is. De hol maradnak az aláíró tanárok képviselői, a többi érdekvédő, és mit tegyen a szakszervezet? Szalámizás indul?
2016. február 5., 13:09
Február 5-re virradó éjjel érkezett bejelentés arról, hogy XV. kerületi Késmárk utcában kigyulladt egy személygépjármű – közölte a rendőrség.
2016. február 5., 11:34
Rövid időn belül, mintegy négy óra alatt elfogták a rendőrök a gyulai autóbusz-állomáson péntek hajnalban holtan talált férfi feltételezett gyilkosát – közölte a rendőrség.
2016. február 5., 11:26
A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni – közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban. Ennek erősen ellentmond a Magyar Tudományos Akadémia tanulmánya, amely szerint a kétezres évek eleje óta folyamatosan csökken az oktatási költségvetés.
2016. február 5., 10:24
Kovács Zoltán kormányszóvivő péntek reggel autóbalesetet szenvedett Budapesten – közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel.
2016. február 5., 10:07
A 168ora.hu 2016. február 4-én megjelent cikkének címében – „A Seszták családhoz köthető cégnek is jutott a félmilliárdos agrárkamara-projektből” – foglalt állítás valótlan, a cikk pedig csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaz.
2016. február 5., 09:55
2016. február 04-én a 168 Óra online kiadásában (www.168ora.hu) valótlanul állítottuk azt, hogy a BCS Business Consulting Services Kft. erős szálakkal kötődik Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez.
2016. február 5., 09:39
A Die Presse című német lapnak adott interjúban Gulyás Gergely elképzelhetőnek nevezte, hogy terrorveszély esetén a különleges jogkör csak 15 és ne 60 napra szóljon, úgy, ahogyan az alaptörvényt azt már jelenleg is tartalmazza. Úgy gondolja, hogy így juthatnak kompromisszumra a Jobbikkal, amely e pillanatban a három nap mellett kardoskodik.
2016. február 5., 08:39
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztér például az Emberi Erőforrási Minisztériumában vagy a gazdasági tárcánál működhet tovább – mondta Lázár János az MTI-nek adott interjúban.
2016. február 5., 07:49
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint miközben a többi visegrádi ország versenyképessége folyamatosan javul, Magyarországon ez a növekedés nem elég dinamikus. Szerinte ennek a jelentős bürokrácia az oka, ezért van szükség a bürokráciacsökkentésre – mondta Lázár az MTI-nek adott interjúban.
2016. február 5., 07:26
Az idén már nem tudnak előfizetni hivatali keretükből az Országgyűlés tisztségviselői a Magyar Nemzetre – állítja a Magyar Nemzet.