Ingujjban a királynál

Több újság is érdemesnek találta megemlíteni, hogy VI. Fülöp spanyol királynál zajló kormányalakítási tárgyalások alkalmával Pablo Iglesias, a csak 2014 elején létrejött, de villámgyorsan nagyra nőtt, erősen rendszerkritikus baloldali párt, a Podemos (Képesek vagyunk megtenni) elnöke a királyi fogadás alkalmával a palotában ingujjban jelent meg. Hegyi Gyula szellemes kommentárjában (Népszava, február 2.) annak a jelentőségét is hangsúlyozta, hogy a király ezt a körülményt elnézően kezelte. (Mit is tehetett volna? Küldje haza egy zakóért?) A megbeszélés sürgős és elkerülhetetlen volt. A december 20-i általános parlamenti választás eredménye lehetetlenné tette, hogy az 1977 óta töretlen kétpárti váltógazdaság (néppárti vagy szocialista kormányzás) folytatódjék.

Az inkriminált ingujj nem véletlen. 1925-ben Miguel Primo de Rivera tábornok úgy döntött, hogy rendszerét legitimebb formába öltözteti. Elhatározta, hogy korporatív szakmai és más szövetségei fölé – ugyancsak hivatásrendi alapon – Államtanácsot hoz létre, és ebbe egy munkás képviselőt is meghív. Ez ügyben a köztudottan betiltott szocialista párt befolyása alatt álló Általános Munkásszövetséget, a be nem tiltott UGT-t kereste meg. Heves vita után ennek a vezetősége erre a posztra Francisco Largo Caballerót jelölte ki. A meghívón föltüntették, hogy a beiktatáson díszegyenruhában vagy frakkban, a kitüntetéseket föltűzve kell megjelenni. Az egykori stukatúrkészítő kőműves, a spanyol szocializmus numero kettes karizmatikus vezetője, később a II. köztársaság minisztere, majd miniszterelnöke erre megkérdezte az Államtanács kijelölt vezetőjét, hogy az ő esetében mit tekintene „illő öltözetnek”. Az indignáltan válaszolt: „Ha úgy gondolja, hogy a kőművesoveráll az, akkor jöjjön abban.” Largo ezt úgy értelmezte, hogy megjelenhet – ha nem is overállban, de kimenő öltönyében.

A hatás nem maradt el, de a király – XIII. Alfonz, a jelenlegi király dédpapája – az első megrökönyödés után ugyancsak parolázott a „díszspanyol” öltözet nélkül elébe járuló szakszervezeti vezetővel. Nem sejthette, hogy ez az ember egyike azoknak a vezetőknek, akiknek a fellépése nyomán hat év múlva, a II. köztársaság 1931. áprilisi kikiáltásakor kell távoznia kell hazájából, és többé nem is térhet vissza.

Talán ezt is érdemes fontolóra venni, ha méltóképpen díjazni akarjuk a Borbón-dédunoka és a lófarkas frizurájú fiatalember minapi, jóval békésebb körülmények között, toleránsabb légkörben lezajlott kézfogását. Ez ahhoz is hozzájárulhat, hogy megértsük, mi minden kavarog a bonyolult történelmű ország lakóinak a lelkében.

Harsányi Iván, Budapest