Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
Szokatlan időpontban, szerdán délután tartott Kormányinfót Gulyás Gergely MIniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter.
Az egyik budapesti híd egyre rosszabb állapotban van, ezért szinte azonnali beavatkozásra van szükség.
Komoly fennakadásokra készülhetnek az autósok az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
Az elmúlt hetekben egy nagyon különleges és látványos állatot figyeltek meg a Hortobágyon.
2016. március 11., 14:29
Az Együtt helyi képviselője szerint a kecskeméti polgármester közgyűlési felhatalmazás nélkül kötött szerződést a vizes vb 70 millió forintos reklámfilmjére. A polgármester azt állítja, minden törvényesen zajlott. Az ellenzéki képviselő szerint hamarabb küldött számlát a filmet gyártó cég, mint hogy a kecskeméti önkormányzat hivatalosan szerződést kötött volna a Magyar Úszó Szövetséggel.
2016. március 11., 13:32
A Párbeszéd Magyarországért (PM) támogatja az MSZP által kezdeményezett, az állami földek eladásáról szóló, „lopásgátló” népszavazást – közölte az MTI-vel pénteken a párt szakpolitikusa.
2016. március 11., 13:17
Kenőpénz elfogadásával vádolják Rónaszéki Lászlót, Budapest 5. kerülete, Lipótváros korábbi jegyzőjét, akit az RTL Klub beszámolója szerint Orbán három éve a kiemelkedő munkájáért címzetes főjegyzővé nevezett ki.
2016. március 11., 11:43
Miután a József nádor téren az utolsó fát is kivágták, a héten elkezdődött a Városliget fáinak ritkítása is. Emiatt civilek elkezdték szervezni az ellenállást a fakivágások és a Liget beépítése ellen. A Facebookon szerveződők a Városliget teljes védelmét követelik és pikniket, békés demonstrációt szerveznek március 14-ére, hétfőre.
2016. március 11., 11:16
Pápa Levente, az Együtt alelnöke meghívta Polt Péter legfőbb ügyészt ebédre. Pápa csütörtökön Facebook-oldalán posztolt egy .
2016. március 11., 10:04
Mintegy 900 önkormányzat készül arra, hogy kampányoljon a kormány betelepítési kvóta-ellenes népszavazási kezdeményezése mellett – közölte Józsefváros kormánypárti polgármestere az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2016. március 11., 09:33
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre eltiltotta Dmitro Lopát, a Puskás Akadémia ukrán játékosát.
2016. március 11., 09:30
Nem írta be vagyonnyilatkozatába egyik cégét Bánki Erik. A fideszes országgyűlési képviselő a közelmúltban azzal vált országosan ismertté, hogy ő terjesztette az Országgyűlés elé a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi, hogy az MNB 250 milliárd forint közpénzzel kistafírozott alapítványainak gazdálkodása többé ne legyen nyilvános. Mindezt azzal a bravúros indoklással, miszerint a szóban forgó 250 milliárd „elveszíti közpénz jellegét”.
2016. március 11., 09:07
A Görgey Gábor új regényéről szóló első beszélgetésben arról esett szó, hogy a két háború közötti, korlátolt és vétkesen előítéletes úri osztály miképpen volt régi korok másolata. A másolatnak is van azonban kópiája, az Orbán-rendszer tudniillik, amelyről a könyvben nem kevés állítás és tény olvasható, arról például, hogy az új úri rend mennyire bunkósított formában próbál megszületni. Görgey Gábort kérdeztük.
2016. március 11., 08:07
A 168 Óra címlapján ezen a héten Bródy János látható, kockás ingben, kokárdával. A zenész idén hetvenéves, a kerek évfordulóra új lemeze jelenik meg Ráadás címen, és nagyszabású koncert is szerveződik az Arénában. Koncertről, lemezről, énekmondásról, politikáról és társadalmi állapotokról beszélgettünk a szókimondásáról ismert zenésszel.
2016. március 10., 20:18
Tömegesen minősítik ok nélkül fogyatékosnak a heves megyei romákat, ezért a szegregáció legsúlyosabb formája miatt marasztalta el az Emmi-t és a Klik-et a bíróság.
2016. március 10., 20:03
A Csányi Sándor Mol-igazgatósági alelnök közvetett tulajdonosi részesedésével működő, szingapúri székhelyű Sertorius Global Opportunities Fund Pte. Ltd. március 9-én 30 000 MOL-törzsrészvényt vásárolt részvényenként 15 475,34 forint átlagárfolyamon a Concorde Értékpapír Zrt. közreműködésével – írta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett információra hivatkozva az MTI.
2016. március 10., 17:42
Az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen elmondott beszédében.