Bíróság: Súlyos elmarasztalás a Klik-nek és az Emmi-nek

Tömegesen minősítik ok nélkül fogyatékosnak a heves megyei romákat, ezért a szegregáció legsúlyosabb formája miatt marasztalta el az Emmi-t és a Klik-et a bíróság.

2016. március 10., 20:18

Az oktatás ágazati irányításáért felelős minisztérium a gyerekek pszichológiai vizsgálata során nem ellenőrizte, hogy mi folyik a zárt ajtók mögött, illetve hogy megfelelő eljárással vizsgálják-e a gyerekek értelmi képességeit.

Akkor sem adott utasítást a rendszer felülvizsgálatára, amikor a torz mérési eredményekről bizonyítékokat tártak elé. A bíróság elmarasztalta a vizsgálatokat végző úgynevezett szakértői bizottság fenntartóját, a Klik-et, illetve magát a Heves Megyei Szakértői Bizottságot is. Minden alperest a jogsértés abbahagyására kötelezett a bíróság.

A közérdekű pert még 2010-ben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a nemzetközi Európai Roma Jogok Központja indította azért, mert egy 2003-as felmérés szerint a megyében 98 százalékban roma gyerekek kerültek speciális iskolákba és osztályokba. A kereset szerint a fogyatékossá minősítés a többségi társaiktól történő szegregációjukat szolgálta.

Az ítéletből az következik, hogy a mulasztások nyomán több száz gyermek kaphatott téves minősítést és ennek folyományaként kikerült a normál tantervű oktatásból.

A speciális oktatásba csatornázásuk szegregációjukat szolgálja, ez azonban az elkülönítés legsúlyosabb eszköze. A következmények évtizedekre meghatározták életüket: speciális iskolákba, osztályokba kerültek, ahol alacsonyabb elvárások mellett csökkentett tananyagot tanultak, és így elzárták őket az érettségit adó oktatástól, majd a sikeres munkaerő-piaci érvényesüléstől. Egyelőre nem tudni, ki kárpótolja majd az érintett gyerekeket az elvesztegetett évek és a megbélyegzés miatt.

Ujlaky András, a CFCF kurátora az ítélethirdetést követően elmondta, a döntés azért fontos, mert végre világosan láthatóvá válik, hogy a rendszerbe épített diszkriminációért kik és milyen mulasztásuk miatt felelősek: először állapította meg ilyen típusú diszkriminációért az Emmi felelősségét bíróság.

A roma gyerekek azért kerülhettek tömegével speciális oktatásba, mert őket nem a megfelelő tesztekkel vizsgálták, a szakértői munkát nem ellenőrizték, a tudomásukra jutott jogsértéseknek egyik miniszter regnálása alatt sem lett következménye.

Kegye Adél, a jogvédő szervezeteket képviselő ügyvéd szerint bár az ítélet precedenst teremthet, mégis az Emmi-n, illetve Balog Zoltán miniszteren múlik, hogy a kárt szenvedett gyerekeket miként kárpótolják, hogyan integrálják őket és milyen fejlesztést kapnak az elvesztegetett évekért. Az ítélet, minthogy közérdekű perben született, arról nem szól, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket már megalapozatlanul a speciális oktatásba irányítottak.

(Forrás:

Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány)