Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
Szokatlan időpontban, szerdán délután tartott Kormányinfót Gulyás Gergely MIniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter.
Az egyik budapesti híd egyre rosszabb állapotban van, ezért szinte azonnali beavatkozásra van szükség.
Komoly fennakadásokra készülhetnek az autósok az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
Az elmúlt hetekben egy nagyon különleges és látványos állatot figyeltek meg a Hortobágyon.
2016. március 17., 21:18
Orbán ugyanazt csinálja, mint mindig: egy tőle teljesen függetlenül már bekövetkezett döntésért „harcol”, hogy aztán saját győzelemként ünnepelhesse az előre ismert végkifejletet – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
2016. március 17., 17:59
A képviselők 111 igen szavazattal, 47 nem ellenében fogadták el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter javaslatát, így a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik.
2016. március 17., 16:52
Továbbra sem köt szerződést a kormány Habony Árpáddal, mert nem tart igényt Habony tanácsaira – közölte mai sajtótájékoztatóján Lázár János. A miniszter szavai azért zavarba ejtők, mert köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Habony az elmúlt években rendszeresen továbbképzéseket tartott fideszes vezetőknek. De mindennek a csimborasszója, hogy a miniszterelnök anno Habonyt is behívta arra az – állami és Fidesz-vezetők részvételével tartott – szűkkörű válságtanácskozásra, amelyen Schmitt Pál „álamfő” lemondásáról döntöttek Orbán dolgozószobájában. Vagyis Habony Árpádnak még abba is volt beleszólása, mi legyen a magyar köztársasági elnök sorsa.
2016. március 17., 15:16
Van, ahol fél évet kell várni az MR-vizsgálatra azoknak a betegeknek, akik nem daganatgyanú miatt kérnek időpontot. Kritikusan kevés a szakember, a gépek nincsenek kihasználva, pedig az lenne a betegek érdeke, hogy néhány héten belül elkezdődjön a kezelés.
2016. március 17., 15:03
A Blikk összeállított egy listát azokról a hírességekről, akik tudni vélik: tiltólistásak az MTVA-nál. Az MTVA úgy reagált: nem létezik feketelista.
2016. március 17., 14:27
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az elmúlt évek összesen 266 milliárd forintos pedagógusbér-emelése után nem a kormánynak kell bocsánatot kérnie.
2016. március 17., 14:22
A kötelező betelepítési kvóta ellen, a kvóta önkéntessége érdekében száll csatába Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön és pénteken zajló brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Úgy tűnik, nincs miért harcolnia: Angela Merkel azt mondta, a szír menekültek átvételére nem kötelező kvótákat fognak javasolni, hanem önkéntes kvótákat állapítanának meg.
2016. március 17., 13:42
66 éves korában, szívinfarktusban elhunyt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok – tudta meg az MNO.
2016. március 17., 13:36
A Felsőrajkot korábban húsz évig vezető Vigh László fideszes országgyűlési képviselő még polgármesterként adta el földjeit az önkormányzatnak, amely EU-s pénzből rendbe tette őket. Vigh ezután a földet nyomott áron visszavásárolta. Az Együtt csalás és színlelt szerződés bűncselekmények alapos gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben.
2016. március 17., 13:23
A 168 Óra címlapján a pedagógustiltakozások egyik emblematikus figurája, a március 15-i tüntetés vezérszónoka, Pukli István látható. A Teleki Blanka gimnázium igazgatója több cikkünkben is szerephez jut. Riporterünk egy tanórán kereste fel őt, hogy testközelből figyelhesse meg, milyen a Pukli által hirdetett élményközpontú játékos tanítás. Tudósítunk továbbá a Kossuth téri tüntetésről is, mégpedig egy különös szemszögből. Az esemény főrendezőjét, Schilling Árpádot kérdeztük a nagy tömegeket megmozgató tüntetés kulisszatitkairól.
2016. március 17., 13:21
Mi lesz a válasz a tiltakozók követeléseire? A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.
2016. március 17., 13:20
A 168 Óra címlapján a pedagógustiltakozások egyik emblematikus figurája, a március 15-i tüntetés vezérszónoka, Pukli István látható. A Teleki Blanka gimnázium igazgatója több cikkünkben is szerephez jut. Riporterünk egy tanórán kereste fel őt, hogy testközelből figyelhesse meg, milyen a Pukli által hirdetett élményközpontú játékos tanítás. Tudósítunk továbbá a Kossuth téri tüntetésről is, mégpedig egy különös szemszögből. Az esemény főrendezőjét, Schilling Árpádot kérdeztük a nagy tömegeket megmozgató tüntetés kulisszatitkairól.
2016. március 17., 12:37
Az MSZP támogatottsága beérte a Jobbikét – derült ki az ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
2016. március 17., 12:28
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdést nyújt be a miniszterelnöknek, hogy megtudja, mennyi pénzt kap vissza a főtanácsadójától, Habony Árpádtól a letelepedésikötvény-bizniszből.
2016. március 17., 12:06
Csütörtökön első fokon ítélet született abban a perben, amit Tóth Bertalan szocialista képviselő indított a Főgáz ellen, adta hírül a 444.hu.
2016. március 17., 10:32
Orbán Viktor miniszterelnök divatot teremtett: több miniszter is az övéhez hasonló Volkswagen kisbuszra cserélte a szolgálati autót. Kétszer annyiba kerülnek, mint a személyautók, de a kormány szerint a minisztereknek utazás közben is jár a miniszteri munkakörnyezet.
2016. március 17., 10:32
A kormánynak továbbra sincs stratégiája az oktatásról, nem tudnak mit válaszolni a tanárok jogos felvetéseire – mondta Pukli István azután, hogy Orbán Viktor kinevette a tanárokat és közölte: nem kér bocsánatot.