Nem az eszköz a hibás, ha visszaélnek vele - Sajó András szerint a politika mindig is emocionális és manipulatív volt, a Facebook előtt is

A Facebook-hálózatnak világszerte több mint kétmilliárd felhasználója van. Közülük sokan itt osztják meg magánéletük titkait, itt fejtik ki politikai nézeteiket. Az oldal terepe a közéleti tájékozódásnak, közösségi események, tüntetések szervezésének. Egyszerre a szólás szabadságának fóruma és profitorientált vállalkozás, amelynek szabályozását több állam és az Európai Bizottság is tervbe vette. A cég a múlt héten jelentette be, hogy a vitás ügyek rendezésére felügyelőtanácsot hoz létre. Ennek fő feladata egyelőre az, hogy állást foglaljon az indokolatlan cenzúrával kapcsolatban. Már ismertették az öt kontinens képviseletében felkért húsz tag nevét is. Közöttük van exminiszterelnök, Nobel-békedíjas polgárjogi aktivista, és egy világlap volt főszerkesztője is. Az uniós országokat mindössze ketten képviselik, a kelet-közép-európai térségből viszont az egyedüliként felkért tag Sajó András.

Tanár úr! Kerestem a Facebookon, hogy ismerősnek jelölhessem, de nem találtam. Ezek szerint nem aktív a közösségi hálón.

Egyáltalán nem.

De azért már járt a Facebookon?

Volt olyan jogeset, amelynek kapcsán megkértem egy ismerőst, hogy mutassa, meg, hogyan működik ez a rendszer. Ez jó néhány éve történt, de felhasználó azóta sem lettem.

Ön a felügyelőtanács tagjaként tett első nyilatkozatában elmondta: azt tartja legfontosabb feladatának, hogy fellépjen a cenzúra ellen – ha az indokolatlan. De mikor indokolt a cenzúra?

Erre nincs absztrakt, általános érvényű válasz. Én ezt eljárási szempontból közelítem meg: annak kell bizonyítania, hogy az adott közlés valamilyen közvetlen kárt okoz, aki be akarja tiltani, aki cenzúrázni akar. Szerintem ez bizonyítási teher kérdése. A kiindulópontom az, hogy senkinek sincs joga cenzúrázni, hiába lenne hozzá elegendő hatalma, vagy hiába adottak erre a technikai lehetőségei. Neki kell bizonyítania, hogy amit be akar tiltani, az kárt okoz. És a kárnak közvetlen összefüggésben kell állnia az adott közléssel.

Mi a helyzet a gyűlöletbeszéddel? Az egészen másképpen vetődhet fel különböző országokban. Németországban például úgy, hogy a Facebook miért nem lép fel a gyűlölködéssel szemben, Magyarországon pedig néha úgy, hogy miért törölték a hálózat munkatársai az államhoz kötődő szereplők gyűlölködő bejegyzéseit. Mégiscsak más egy magánszemély helyzete, mint amikor a hatalmi gépezet akar valamit közölni.

Amikor az állam szeretne valamit elérni, erre olyan eszközei vannak, amelyek a Facebookot is kötik. Ha az adott ország alkotmányos rendje szerint valamit tiltanak, az tilos. Az állam a Facebookkal szemben is érvényt tud szerezni az akaratának. Az egyik eset, amikor a felügyelőtanács nem járhat el, pontosan az, amikor a Facebook munkatársai azt állítják, hogy valamilyen tartalom tiltására, vagy ellenkezőleg, annak közzétételére a hatóság kötelezte. Az adott jogrenddel mi nem mehetünk szembe. Nyilván lesznek határesetek is. El tudom azt képzelni, hogy egy demokráciának nem minősülő ország hivatalos képviselői azt mondják: az ő törvényes rendjük szerint minden olyan közlés tilos, amely sérti a diktátor aranyszobrának méltóságát. Erről hiába lenne határozott véleményem, azt meg kell tartanom magamnak, mert a Facebook is alá van vetve az aranyszobor kultuszát hirdető országnak. Ez a probléma egyik része. A másik, amikor az állam sérelmezi, hogy az ő képviselőjének a közléseit törölték. Korábban előfordulhatott, hogy a Facebook az egyik országban elfogadta a hivatalos személyek érvelését, másutt pedig elutasította. Nekünk a jövőben – és ez elhangzott a négy társelnök első tájékoztatóján is – egységes gyakorlatot kell alkalmaznunk, miközben figyelembe vesszük a helyi körülményeket is. Nyilván egy olyan országban, ahol éppen folyamatban van egy vallási színezetű konfliktus, egy-egy tiltás érthetőbb lehet, mint ott, ahol béke és nyugalom honol.

A Facebook üzleti modellje szerint szolgáltatóként lehetővé teszi, hogy bárki ingyenesen tartsa a kapcsolatot a barátaival, ismerőseivel, cserébe viszont a cég áruba bocsátja a felhasználók adatait. Valójában ugyanis erről szól a célzott reklámtovábbítás is. Ez elvileg összeegyeztethető az adatvédelmi szempontokkal?

Mi a felkérésünk alapján nem foglalkozhatunk adatvédelmi kérdésekkel. De nem térek ki a válasz elől: úgy gondolom, hogy az, ahogyan ma a közösségi média működik, egy fausti megállapodás. Mindig is azt vallottam, hogy akinek fontosak az adatai, és komolyan veszi magát, fizessen mondjuk havi harminc dollárt egy ilyen szolgáltatásért. Vagyis más felhasználókkal együtt adják össze a saját közösségi hálózatuk fenntartásának költségeit. Tízegynéhány évvel ezelőtt voltak is ilyen kísérletek, ám sorra elbuktak. Az emberek erre sajnálták a pénzt, most pedig sajnálkoznak azon, hogy az adataikat ingyenesen elveszik tőlük. Pedig nem ingyen veszik el. Kapnak érte valamit: megkapják azokat a közléseket, amelyeket az ismerőseik meg akarnak osztani velük. Aki félti az adatait, teremtsen alternatív közösséget, és fizessen érte. Tudom, hogy ez kisebbségi vélemény, de szerintem kettőn áll a vásár. Ez akkor is igaz, ha kétségtelen tény, hogy vannak visszaélések az adatfelhasználásban.

Értem, hogy a tájékozott felhasználó sejtheti, ha kereskedelmi szándékok vannak a háttérben. De nincs tudása arról, hogy mi történik az adataival.

Persze, jogos kérdés, hogy ő vajon milyen mértékű és milyen jellegű adatfelhasználásba menne bele. Itt tényleg van egy létező probléma, mert nem tudjuk, hogy a hálózat működtetői hogyan és mire használják az adatokat. Erre nyilván az állam is gyakorolhatna nagyobb befolyást, és vannak olyan államok, amelyek ezt meg is teszik. Maga a modell azonban a kölcsönös beleegyezésen alapul. Igaz – mint minden más szerződés esetében –, itt is vannak olyan apróbetűs kitételek, amelyeket el kellene olvasni. Ha pedig az emberek nem olvassák el, akkor fogyasztóvédelmi megfontolásokból az állam jogosult a nevükben fellépni.

A Facebookot jelentős támadások érik, egyre erősebb az igény az állami és az európai uniós szabályozásra. Erre hatással lehet a felügyelőtanács felállítása?

Fogalmam sincs, hogy milyen reakció várható például az Európai Uniótól. A pillanatnyi megoldás mindig egyfajta szabályozási verseny eredményeként alakul ki. Nyilván az uniónak is vannak olyan tisztségviselői, akik érdekeltek a szabályozásban, és nyilván Brüsszelben is vannak ellenlobbik. Én biztosan nem fogom kárhoztatni azokat, akik az uniós szabályozáson dolgoznak, sem azért, amit tesznek, sem azért, amit esetleg nem tesznek meg. De reménykedem benne, ők sem gondolják, hogy a Facebook csak azért hozta meg a felügyelőtanács létrehozásáról szóló döntést, hogy változatlanul folytathassa a korábbi gyakorlatát.

Ön hogyan látja a közösségi háló társadalmi hatását? Volt, amikor sokan az egész világ demokratikus átalakulásának zálogaként tekintettek rá: ujjongva fogadták, hogy az Arab Tavasz forradalmai a Facebookon szerveződtek. Aztán jöttek az adatkezelési botrányok, és jött az amerikai elnökválasztás, amikor felvetődött, hogy azt Oroszországból manipulálhatták. Tudjuk, hogy a hálózaton 120 millió átverésekre létrehozott kamuprofil van. Meg lehet akadályozni a visszaéléseket?

Azt hiszem, ez a kérdés meghaladja a Facebook felügyelőtanácsának kompetenciáját. A mi feladatunk egyelőre az, hogy állást foglaljunk az indokolatlan cenzúrával kapcsolatban. Én pedig még azt sem előlegezném meg, hogy a jelenlegi cenzúra túlzott. Lehet, hogy a konkrét ügyek vizsgálatából éppen az derül majd ki, hogy a moderátorok nagyon is helyénvalóan alkalmazzák. De visszatérve a kérdéshez, nem az eszköz a hibás, ha visszaélnek vele. Az elektromosság például nagyszerű dolog, de én, aki ellenzem a halálbüntetést, nem örülök annak, hogy villamosszékek működtetésekor kivégzésekre használják. A politika mindig is emocionális, és mindig is manipulatív volt. Eltérő eszközökkel nyilván eltérő módon lehet élni és visszaélni. Történeti távlatból látjuk, hogy amikor Gutenberg elkezdte nyomtatni a bibliát, ezt a tényt a kézzel másolt kötetek után sokan legalább akkora kultúrbotránynak tekintették, mint amekkorának ma egyesek a Facebookot és más közösségi hálózatokat látják. Volt eset, amikor összetörték a nyomdagépeket.

Végül egy személyes kérdés: ön láthatóan naprakész számítógép-felhasználó. Azt javasolta, hogy az internetes Zoom konferenciafelületen készítsük el az interjút, és ön küldte a meghívót is. Hetvenéves korán túl miért vállalt jelentős feladatot a világháló globális működtetésében?

A jelenlegi körülményeinkkel nem tudok, és nem is szeretnék dacolni. 1991-ben volt nekem egy bizonyos Larry Lessig nevű asszisztensem, aki azóta a világ egyik leghíresebb internetteoretikusa és mozgalmára lett. Mellesleg most a Harvard Egyetem professzora, és még amerikai elnökjelölt is volt. Ő az akkori rendkívül rossz összeköttetés mellett is éjjel-nappal az internetet bújta. Nekem pedig komoly fejtörést okozott, hogyan lehet, hogy egy ilyen okos fiú egyáltalán foglalkozik ilyesmivel. Ez az állapot eltartott egy fél évig, aztán beláttam, hogy ostobaság volt lebecsülnöm a világháló jelentőségét. Neki volt igaza. Attól kezdve rendszeres internetező vagyok. Nem mondanám, hogy időről időre nem okoz nehézséget egy-egy új program vagy felület beállítása. Mégis el kellett fogadnom: a számítógép és a világháló használata hozzátartozik ahhoz, hogy az ember járatos legyen a mai szellemi közegben. Akár zsákban futva is, de el kell jutni az információ-forrásokhoz.