Nem attól lesz jó Közép-Európának, ha a Nyugatnak rossz
Egységben az erő, Közép-Európa pedig nem szurkolhat a Nyugat kudarcának – nagyjából így összegezhető azoknak a reagálásoknak a lényege, amelyeket a lapunk által megkérdezett szakértők fogalmaztak meg Orbán Viktor jóslata kapcsán, hogy 2030 körül felhalmozódnak a nyugati világ problémái és az EU-ban új erőviszonyok alakulnak ki, Közép-Európa fogja „rendelni a zenét”.
Orbán szerint 2030 körül jelentkeznek majd az eurózóna nehézségei, leginkább a déliek eladósodása miatt. „És ekkor, 2030 környékén lesznek az unión belül új politikai erőviszonyok, mert a közép-európaiak, akikkel úgy bánnak, ahogy – ezt nem kell ecsetelnem –, mi, közép-európaiak ekkortájt leszünk nettó befizetők. Eljön az a pillanat, amikor Magyarország többet fizet be, mint amit kap.”
Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt vezetője szerint az orbáni forgatókönyv egyes elemei jogosan utalnak válságjelenségekre, amelyeket kezelni kell. Ilyen a gazdasági növekedés jelentős lassulása, a felgyorsult infláció, rövid- és középtávú energiaellátási problémák, a még előttünk álló élelmiszerválság, jelentős további áremelkedéssel és az afrikai migráció esetleges erősödésével fűszerezve. Ehhez járulnak az európai integráció belső kihívásai, amelyeket Brüsszel éppen most kezd komolyan venni és megfelelően kezelni. Közben azonban nem kevésbé súlyos belső gazdasági és társadalmi problémákkal küzd Kína és nem kevés feltörekvő ország, miközben a világ fejlődésétől egyre inkább lemaradó országok súlyos bel- és biztonságpolitikai kockázatokat jelentenek. „Ezeknek a problémáknak a kezelésére azonban a Nyugat mind gazdaságilag, mind intézményileg, mind tudatilag sokkal jobban felkészült, mint azt az alcsúti világkép igyekszik elhitetni a társadalommal” – véli Inotai.
Hangsúlyozza, hogy Orbán több mint egy évtizede tudatosan törekszik az átalakuló világrend, ezen belül mindenekelőtt az európai rendszer felforgatására – részben önállóan, részben külső, döntően orosz támogatással. Az utóbbi időben különösen fontossá vált európai politikai-társadalmi szolidaritást aláássa a vétóival, és ezzel elszigeteli az országot, ami számszerűsíthető anyagi hátránnyal is jár. Az európai integráció alapvető átalakítását vizionálja, amihez a nyugat-európai szélsőjobb hasonlóan nacionalista-populista politikusainál talál szövetségeseket, miközben a mai világban, a kölcsönös egymásrautaltság globális gazdasági hálózatában a nemzeti szuverenitás fogalmának nincs általánosan elfogadott értelmezése. Szerinte Magyarország éppen hogy egyre távolabb kerül attól, hogy nettó befizetővé váljék az EU-ban, annak ellenére, hogy 2010 után páratlan modernizációs esély nyílt meg. Éves átlagban a társadalmi termék 3-4 százalékát fedezte az uniós támogatás, amit megfelelő stratégia keretében hatékonyan lehetett volna felhasználni, vagyis fenntartható növekedési pályán biztosíthatott volna többletjövedelmet, folyamatos szerkezeti változásokat és növekvő versenyképességet. Ez a pénz azonban döntően nem a minőségi felzárkózást szolgálta, hanem a korrupciót, hol a nyílt lopást, hol a rossz hatékonyságú „fejlesztéseket” finanszírozta.
A teljes cikket a 168 Óra augusztus 11-én megjelent számában olvashatja.
(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
