Nem adjuk könnyen! – A Népszabadság bezárásának kronológiája

Az újságíró elpakolja az utolsó népszabis monitort. A dobozra ráírja a nevét. (Mi nem írjuk le, fél a tulajdonostól.) Péntek este tizenegy óra van. Még hallja, hogy Pető Péter főszerkesztő-helyettestől kedélyesen megkérdezi a menedzsment egyik tagja: – Mutálunk, mutálunk?

A Svájc elleni vb-selejtezőt vívja a magyar focicsapat éppen. Érdekli a vezetőt, mi fér a vidéki kiadásba.

„Orbánt nem zavarja a helikopterezés.” Ezzel a címmel már beszerkesztették a vezető cikket a címlapra. Arról írtak, hogy Orbán Viktor nem feddte meg propagandaminiszterét azért, mert helikopterrel utazott egy celeb esküvőjére.

Az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen népszabis hír, ami kiverhette a biztosítékot a hatalom képviselőinél. Írtak arról, hogy Matolcsy György jegybankelnök új párja a Nemzeti Banknál dolgozik nemzetközi szakmai titkárként, és több mint bruttó 1,7 milliót keres havonta, ráadásul barátnőjének az édesanyja is a jegybank egyik érdekeltségében dolgozik. De ők számoltak be arról is, hogy Patai Mihálynak, az Unicredit Bank vezetőjének és bankszövetségi elnöknek az Országház utcai lakását Matolcsy György használja.

Pető Péter még pénteken este hazautazik Hatvanba, ahol szombaton készülnek megünnepelni egyik barátjának a házasságát.

A pesti újságíró is későn ér haza. Bánja, hogy a Corvin Plázából a budai, régi épületbe költöznek, az távol van az otthonától. Reggel a kávéját issza, amikor megérkezik a motoros futár a Mediaworks levelével. Nem érti, miért levelez vele a tulajdonos: jutalom, új feladat?

– Biztos megkaptad a felmondásod – viccelődik a felesége.

Legyint a rossz poénra. Felbontja a borítékot. Hideg zuhanyként éri a hír: a lap nem jelenik meg, felmentették a munkavégzés alól. Mi történt? Ettől a perctől kezdve folyamatosan csörög a telefon. A többi újságíró is ugyanezt a papírt kapta. Hívják a barátok is, nem akar nekik mondani semmit: az aláíratlan papíron a titoktartási kötelezettségre is felhívták a figyelmet. Félti az állását. Kinyitja a laptopját, ám amikor a lap internetes kiadására kattint, fehér oldal fogadja, az e-mail-címét nem éri el.
Mi folyik itt?

Petőt szombat reggel Hegyi Iván hívja. A főszerkesztő-helyettes azt hiszi, rosszul írták le az egyik meccs eredményét vagy helyesírási hiba került a szövegbe, ezért csörgeti a sportrovat vezetője. Téved. Hagyja az esküvőt, és vesz egy jegyet a pesti vonatra.

A Corvin mögött, a Groundban találkoznak a Népszabadság újságírói, tördelői, képszerkesztői: mit tegyünk? A szocialisták mellett a civilek is tüntetésre hívtak mindenkit. Úgy döntenek, ők inkább a civilek megmozdulására mennek.

– Megtiszteltetés volt az utolsó számot szerkeszteni – mondja Pető. A Parlament előtt állunk. A népszabisok az Arany János utcai metrómegállótól sétáltak ide. Volt, aki nyakában hozta a gyerekét:

– Holnap tuti én leszek a címlapon – mosolyog keserűen.
Téblábol a tömeg, egy darabig senki sem szólal fel.

– Nehéz elmondani, mit csinált a Népszabadság – mondja bátortalanul egy kézi hangosbeszélőbe Hargitai Miklós, a lap szakszervezeti vezetője.

– Nem halljuk! – kiabálnak távol. Emelkednek a mobiltelefonok. Aki tud, a Facebookon élőben tudósít.

– Olyan országban fogunk élni, ahol a Magyar Idők meséli el, amit a politikáról tudni kell – mondja Hargitai.

– A hazugság még ingyen sem kell – kia­­bálja valaki.

Hargitai a cinikus fideszes nyilatkozatokat hozza szóba, Németh Szilárd alelnök például azt mondta, ideje volt a veszteséges Népszabit bezárni.

– Ha a háromezres példányszámú Magyar Időket el tudja tartani a piac, akkor valószínűleg a majdnem negyvenezres Népszabadságot is. Csak erről ebben az országban nem a piac dönt, hanem valaki más. Mostantól fogalmam sincs, mit csinálunk – mondja.

Fotó: Bazánth Ivola

Murányi András főszerkesztő közben folyamatosan tárgyal a tulajdonosokkal. Arra kéri őket, hogy egy hónapig még finanszírozzák a lapot. A tulajdonos képviselői azt hajtogatják: rentábilissá kell tenni az újságot. Murányiék tudják, ez legalább negyven ember menesztését jelentené, ezért nem mennek bele az alkuba. Az alkalmazottaknak gúzsba van kötve a kezük: állás után sem tudnak nézni. Pedig hívják őket más lapoktól. Egyik szerkesztőség jelezte: átvenné a népszabis újságírókat.

– Lehet, hogy csoportos elbocsátásra készül a tulajdonos, amit be kell jelenteni a munkaügyi központnak. De előtte a kirúgásokról a munkavállalókat értesíteni kell. Ezt jelentheti az az aláírás nélküli papír, amit motoros futárok kézbesítettek nekünk – okoskodnak a téren az újságírók. Vége a műsornak, civilek szónokolnak: egy idős úr infarktust kap, valakik Magyar Időket égetnek.

Nemsokára Murányi is megjelenik:

– Ilyen a világon nincs – tárja szét a kezét. – Egy demokráciában így nem lehet megszüntetni egy lapot. A legfurcsább az esetben az, hogy egy ilyen döntést tárgyalássorozatnak kellett volna megelőznie – mondja.

Az Aurórában folytatódik a megbeszé­­lés vagy inkább a kibeszélő sörözés. Megállapodnak abban, hogy másnap megpróbálják felvenni a munkát. Szóba kerül, interneten folytatják, van egy-két betárazott cikkük: Rogánról, Matolcsyról.

– Nem adjuk könnyen! – mondják-írják a Facebookon.

Persze vasárnap nem jutnak be az épületbe. Csak a szakszervezet, az üzemi tanács képviselőit és Murányit engedik be. Előbbiek hamar kijönnek, nem engedték a tárgyalóasztalhoz a jogászukat, ők meg nem értenek a jogi ügyekhez, hiszen újságírók.

Murányi arra kéri Katona Viktor megbízott vezérigazgatót (aki hétfőn egészségi okokra hivatkozva szintén távozott a cégtől), hogy az online felület működjön, és induljon el a lap, menet közben keresnek új tulajdonost. Katona folyamatosan telefonkapcsolatban áll Heinrich Pecinával. A tulajdonos közli vele, addig nem engedi a zár feloldását, amíg a jogászával nem konzultál és nem foglalják írásba a megállapodást.

– Írjuk meg most a papírokat – sürgeti Murányi. Hiába. A menedzsmentnek nem akaródzik.  Elvégre vasárnap van.

Másnap betegség miatt mondják le a tárgyalást.

Meddig mehet ez?

Üres hely

Az ellenzéki pártok mellett a hazai médiumok döntő többsége (mások mellett a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Heti Válasz, az Élet és Irodalom, a Népszava, az ATV, a Klubrádió, a Blikk és a 168 Óra is) szolidaritást vállalt a Népszabadság szerkesztőségével. Így tett a Mediaworkshöz tartozó Világgazdaság is.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) korábbi elnökei, illetve tiszteletbeli elnökei pedig nyilatkozatot adtak ki, miután Tóth Károly ügyvezető MÚOSZ-elnök a Hír TV-nek azt mondta, a Népszabadság kiadását elsősorban gazdasági okokból szüntették meg. Eötvös Pál, Keleti Éva, Komlósi Gábor, Vince Mátyás, Wisinger István másképp látják: „Véleményünk szerint a Népszabadság napilapnak és online változatának a sajtószabadságot durván sértő felszámolása politikai döntés volt. A kiadó Mediaworks által hivatkozott gazdasági konszolidálásnak észszerűtlen formája volna a Népszabadság puccsszerű kivonása a lappiacról, a márkanév tönkretétele, a termék legstabilabb vásárlóinak (előfizetők) elriasztása.”

A lap megszüntetése ellen több száz magyar író is tiltakozott, közleményük szerint szolidaritást vállalnak „a lap újságíróival és minden munkatársával, akiktől hitvány és cinikus módon vették el munkájukat és a megszólalás lehetőségét. A Népszabadság nemcsak politikai napilap, hanem kiemelten fontos kulturális műhely is volt. Egyike azon kevés nyomtatott sajtóterméknek, ahol vers, széppróza, kritika vagy esszé még egyáltalán helyet kaphatott. A lap tönkretétele ezért is pótolhatatlan veszteség. Nincs kétségünk afelől, hogy a nyilvánosság elől ma is bujkáló, ismeretlen tulajdonosoknak mi a szándéka azokkal a vidéki napilapokkal, amelyek szintén a birtokukba kerültek. Ezek az újságok egész országrészek számára a helyi közélet egyetlen fórumát jelentik. E lapok jövőjük miatt okkal rettegő munkatársaival is szolidaritást vállalunk.

A Népszabadság brutális tönkretétele nemcsak újabb lépés a sajtószabadság teljes felszámolása felé, hanem egy évek óta tartó folyamat jelképes lezárása is.”

A Színházi Kritikusok Céhe szintén megszólalt, tiltakozik a sajtószabadság durva megsértése ellen. „Kifejezzük fájdalmunkat amiatt, hogy a módszeresen eltorzított sajtópiacról eltörölnek most egy olyan orgánumot, amely még teret adott a színházi tárgyú írásoknak és a szakmai kritikának.”

Csányi Vilmos, Gombár Csaba, Hunčík Péter, Lengyel László, Markó Béla, Sz. Bíró Zoltán, Szilágyi Ákos, Végel László, a lap korábbi szerzői is nyilatkozatot adtak ki: „Mi, a Népszabadság Kentaurbeszéd rovatának korábbi és mai szerzői felháborodással értesültünk a Népszabadság megszüntetéséről, a sajtószabadság lábbal tiprásáról. Ezzel a lépéssel a tulajdonosok nyilvánvalóan politikai indítékkal többek közt a mi független szellemi műhelyünket is megsemmisíteni igyekeznek. Ezúton szeretnénk tiltakozni a magyar sajtó egyik legfontosabb intézményének lerombolása ellen és szolidaritásunkat kifejezni a szerkesztőség közössége iránt.”

A Népszabadság szerkesztősége a Facebookon tartja a kapcsolatot az olvasókkal. Itt tették közzé egy újságárus üzenetét is: „A Népszabi helyét üresen fogom hagyni, nem teszek oda másik lapot. A vevőim pontosan fogják tudni, miért üres az a hely. Én csak ennyit tudok segíteni, remélem, más árusok is megteszik.”

VISSZHANG

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke Twitter-bejegyzésében magyarul fejezte ki szolidaritását. „A #Népszabadság hirtelen bezárása aggasztó precedenst teremt. Szolidaritásomat fejezem ki a #Kossuth téren tüntető #magyarok mellett.”

Dunja Mijatović, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős képviselője szerint a legnagyobb magyar ellenzéki újság bezárása „hatalmas csapás” az ország sajtószabadságára és a média sokszínűségére, s „nehéz elhinni”, hogy piaci okok miatt függesztették fel a Népszabadság kiadását. Úgy véli, az Európai Bizottságnak több figyelmet kellene szentelnie a magyar sajtószabadság kérdésének.

A Népszabadság bezárásának híre bejárta a világsajtót, hamar beszámolt a történtekről többek közt a The New York Times, a Reuters, a Bloomberg, a The Telegraph, a Fox News. Gregor Mayer a Der Standardban megjelent kommentárjában azt írja, Heinrich Pecina az elmúlt hetekben többször is járhatott Orbánnál, s „a Népszabadság a jelenlegi vezetés alatt soha nem követte volna a kormányzati vonalat, ezért kellett Pecinának megszüntetnie. Elég baj az, hogy Orbán úgy beszél, mint az FPÖ vezére, Heinz-Christian Strache, hogy a külügyminiszter, Sebastian Kurz dicséri őt – és talán úgy is szeretne cselekedni, mint ő. De az már a demokrácia csontja velejéig hatol, ha az osztrák »rendszer« képviselői, mint a VCP-vezér Pecina a sajtószabadság sírásójaként szolgálják Orbánt.”

Számos külföldi lap is szolidaritást vállalt a szerkesztőséggel. A lengyel Gazeta Wyborcza magyarul írt üzenetet: „Tiltakozunk a magyarországi sajtószabadság csorbítása ellen. A független, kormányt bíráló média elnémítása a nem demokratikus rezsimek jellemzője. Ez a gyakorlat ellentmond a demokratikus Magyarország történelmi hagyományainak is. Veletek vagyunk, magyar barátaink, Népszabadság újságírói. A Gazeta Wyborcza hasábjai mindig nyitva állnak számotokra.” A Denník című szlovák lap Veletek vagyunk, Népszabadság felirattal, de amúgy üres címoldallal tiltakozott. A Transidex állásfoglalása szerint pedig „az, ahogy a Mediaworks Hungary Zrt. a Népszabadság-ügyet kezelte, egyértelművé teszi, hogy itt olyan hóhér végzi a munkáját, akinek annyi bátorsága sincs, hogy szembenézzen áldozatával”.

A Népszabadság szerkesztőségéhez még a Vilniusi Egyetem újságírás-hallgatóitól is eljutott egy fotó, jelezve, hogy a lapnak drukkolnak.