Navracsics Orbán elleni puccsától féltek a Fideszben
A Fidesz tájékán komolyan felmerült, hogy Navracsics Tibor „megpuccsolhatja” Orbán Viktort – erről maga az uniós biztos beszélt a Mandinernek adott interjúban.
„Nem vagyok az az önépítő fajta” – válaszolt Navracsics arra a felvetésre, hogy akár törhetne európai népszerűségre is, mégsem teszi. Amikor az újságíró emlékeztette, hogy korábban itthon „szellemi hátországot” épített magának a Nézőpont Intézet létrehozásával, Navracsics azt mondta:
„Azt nem magamnak építettem, mint ahogy soha semmit nem magamnak építettem. A Nézőpontot a Fidesznek találtam ki. Őszintén meg is döbbentem, amikor azt mondták: azért kell létrehozni egy másik intézetet, hogy legyen Orbán Viktornak is, ne csak nekem. Akkor is megrökönyödtem, amikor hirtelen nem kaptam meg a Nézőpont vizsgálatait, mondván, nem nekem valók, mert azokkal biztosan meg akarnám puccsolni a miniszterelnököt.”
Arra a felvetésre, hogy esetleg csendben éppen a nagy visszatérésre készül, Navracsics úgy felelt:
„A puccsra. Hogyne. Toborzom épp a szabadcsapatokat. Nem tudok mit kezdeni ezzel a hozzáállással. Tehát nem magamat szoktam építeni, ezért lehet a lebegés érzete. Meg azért is, mert mindig Európa-párti politikus voltam. A magyar jobboldalon pedig nagyjából egyedül maradtam ezzel.”
Az uniós biztos az interjúban leszögezte, hisz az EU-ban (és ezzel nagyjából egyedül maradt a magyar jobboldalon) emellett a menekültválságról is kifejtette a véleményét:
„Az a baj, hogy a vitázó felek szélsőséges álláspontokra helyezkednek. Kizárás-befogadás. Mindenki jöjjön – senki ne jöjjön. Sosem a mértékről van szó ezekben a vitákban, pedig fontos viták lennének ezek. Meg kellene értenünk egymás érveit. Egy luxemburginak például egészen mást jelent a bevándorlás mint nekünk, hiszen ott 45 százalék már így is bevándorló. Kelet-Európában a megszállások, az integrációs sikertelenségek okán viszont veszélyérzetet szül.”
(
Mandiner)