Több mázsa szemetet szedtek össze az atlétikai vb környékén

Szombaton délelőtt indult az a szemétszedési akció, mellyel a két hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokság szervezőinek kezdeményezésére rendbe teszik a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) környékét; az első napon több száz kilogramm szemetet szedtek össze a területen.

2023. augusztus 5., 17:32

Szerző:

Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek délután elmondta, hogy a tömegközlekedési megállóktól a NAK bejáratáig fekvő területet tisztították meg a szeméttől, ugyanakkor a munka még nem ért véget, mivel a gazt, a parlagfüvet egy nap alatt nem lehet eltüntetni, s ebben a munkában számítanak a terület tulajdonosainak, fenntartóinak segítségére.

„Az alapötlet az, hogy Budapestnek a legszebb arcát kell mutatnia a világbajnokság ideje alatt, hiszen a világ minden tájáról érkeznek vendégek a magyar fővárosba. Több mint 200 ország küld versenyzőket és már 99 országból érkezett jegyigénylés, 3000 médiamunkás lesz jelen, a televíziós közvetítés által pedig egymilliárd ember nézi majd a világbajnokságot” – mondta Németh Balázs, aki a szemétszedési és gazmentesítési akcióról a hét elején küldött levelet az érintett önkormányzatoknak, vállalatoknak, amelyek szinte azonnal válaszoltak és támogatásukról biztosították.

„Megvalósult egy összefogás, amit a szervezőbizottságban eddig végzett 11 hónapos munkám egyik legnagyobb sikerének tartok” – közölte.

A munkában a civil önkéntesek mellett az OBI, a MÁV, a BKK és a BKV mellett a ferencvárosi, valamint a Fővárosi Önkormányzat is részt vett.

A szervezők korábbi beszámolója szerint míg a vb helyszíne „a világ harmadik legnagyobb sporteseményéhez méltó körülményekkel várja a résztvevőket, addig a Nemzeti Atlétikai Központon kívül eső, különféle cégek, közlekedési vállalatok és önkormányzatok tulajdonában lévő terület jelentős mennyiségű parlagfűvel szennyezett, szemetes és elhanyagolt”.

A verseny szervezőbizottsága felhívta az érintett területek tulajdonosainak és fenntartóinak a figyelmét a problémára, egyúttal közös szemétszedési programot kezdeményezett, amelyben vállalta, hogy saját erőforrásaival segítséget is nyújt a rendrakásban.

A napokig tartó akciósorozat a MÁV-nál augusztus 11-én, a MÁV-HÉV-nél augusztus 14-én folytatódik.

(Kiemelt kép: a Nemzetközi Atlétikai Központ látképe. Forrás: dr. Szabó Tünde kormánybiztos Facebook-oldal)