Nagy Feró szerint is számított, hogy a kormánnyal szimpatizál, amikor neki ítélték a Kossuth-díjat

„Én sem adnék díjat olyannak, aki fegyvereket fog rám, megerőszakol. Biztosan van valami közös szimpátia mögötte” – fogalmazott a zenész.

2021. március 18., 12:21

Szerző:

Nagy Feró, több más művész társaságában március 15-én kapott Kossuth-díjat. Mint mondta, a díjazás ténye váratlanul érte.

„Nem gondoltam, hogy amiket eddigi életemben csináltam, azok megérdemelnének egy Kossuth-díjat” – nyilatkozta a zenész az ATV reggeli műsorában. Arra a kérdésre, hogy a díjat a Fidesz melletti nyílt kiállása miatt kaphatta-e, Nagy Feró azt mondta, lehet, hogy köze volt hozzá, ha ezt letagadná, nem mondana igazat.

„Én sem adnék díjat olyannak, aki fegyvereket fog rám, megerőszakol. Biztosan van valami közös szimpátia mögötte” – fogalmazott, hozzátéve, még élvezi is a negatív hozzászólásokat, mert ez a díj szerinte inkább azoknak szól, akik őt nem akarják elismerni.

„Egy olyan rendszerben éltem, ahol a pofámat nem tudtam befogni. Nem lehetett tudni, hogy egyszer – szégyenszemre – ide jutunk, hogy Kossuth-díjat kapok” – mondta a műsorban Nagy Feró.

(Kiemelt kép: MTI | Kovács Attila)

Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.